Évforduló

2024.02.03. 07:01

A Ford bölcsőjét ringatta a Bádog Böske megalkotója

L. Tóth Lajos

Forrás: Autó-Motor

Száznegyvenhárom éve, 1881. február 3-án született Makón Galamb József magyar mérnök, konstruktőr, a Ford Motor Company tervezője, a Ford T-modell, azaz a „Bádog Böske” egyik megalkotója.  

A T-modell a világ első népautója lett. Húsz évig gyártották, közel 15 és fél millió darab készült belőle. 2000-ben még mintegy 100 000 (!) működőképes darab volt fellelhető belőle a világon.

Tősgyökeres makói református család második gyermekeként született újvároson. Alsóbb iskoláit szülővárosában végezte, majd 15 évesen a szegedi, Fa és Fémipari szakiskolába iratkozott. Tanulmányait 1901-ben - 20 évesen - a nagyhírű Budapesti Állami Felsőipariskolában fejezte be. Katonai szolgálatát 1901-1903 között a monarchia hadiflottájánál teljesítette, kiképzése után műszaki altisztként szolgált. Parancsnoka Horthy Miklós sorhajóhadnagy volt. 1903-ban a Marta autógyárban Aradon dolgozott, s a gyár ösztöndíjával indult nyugat-európai tanulmányútra. A németországi Adler autógyárból utazott tovább amerikába. 1903 őszén érkezett meg New Yorkba, 1905. december 4-én lépett be a detroiti Ford Motor Company munkatársai közé. Kiváló szakképzettségére, tehetségére, Henry Ford hamar felfigyelt és 1907-ben megbízta egy új autó tervezésével. Galamb József rövid idő alatt elkészült a tervekkel, és 1908. október 1-én kigördült a gyárkapun az első Ford-T modell. A vadonatúj műszaki megoldásokat (pl: bolygóműves sebességváltó) bőségesen tartalmazó kocsi nagy sikert aratott és 1927-ig lényegi változtatások nélkül. Több mint 15 millió darabot gyártottak belőle. Ez a modell ültette autóba Amerikát és tette világhírűvé a Ford műveket. A T-Ford volt az első "népautó". 2000-ben az évezred autójává választották a zseniális magyar mérnök konstrukcióját.

Hasonló sikert ért el az 1917-ben tervezett Fordson traktorral is, melyből nem csak az amerikai farmerek vásároltak tízezer szám, de a világ nagyon sok országába eljutott. A két világháború között Magyarországon is a mezőgazdaság modernizációjának alapvető erőgépe lett.

Galamb József többször hazalátogatott. 1911, 1913, 1922, 1926, 1929 után 1932-ben volt utoljára itthon. Makón fiatalabb testvérei, János és Ferenc vezették a Ford lerakatot, ahol értékesítés és autó-motor szerviz működött. (a Deák Ferenc utca sarkán álló épületet emléktábla jelöli.) Budapesti tartózkodása alatt több előadást tartott a Magyar Mérnök és Építész Egyletben. A világhírű mérnököt Horthy Miklós kormányzó is fogadta, megköszönve közreműködését fia sikeres amerikai tanulmányútjában. Galamb József Amerikában megnősült, felesége Dorotty Beckham. Két leányuk született. A családi kapcsolatokat a magyarországi rokonokkal az 1940-es évek végétől, a gyökeresen megváltozott politikai viszonyok szétszakították. 1955-ben 74 éves korában hunyt el Detroitban.

Ma Magyarországon üzemképes T-modell magánkézben nincs. A budapesti Közlekedési Múzeumban egy tökéletes állapotú, a Makói Oktatási Központ Galamb József Tagintézményében egy restaurálás alatt álló példány található.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában