Verseny

2024.02.07. 13:14

Dallamos versenyt hirdetett az egyetem

Hetedik alkalommal rendezték meg a középiskolások országos ének-zenei, népzenei versenyét.

L. Tóth Lajos

Forrás: Fotó: Egyetem

 Országos versenynek adott otthont a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézete. A középiskolásoknak kiírt megmérettetésen kategóriánként három fős zsűri rangsorolta az előadásokat.
– Ének-zene kategóriában a versenyzők népdalénekléssel és zenetörténeti előadással készültek a döntőre. A zenetörténeti bemutató során hangversenyplakátot, posztert, zeneszerzői életművekről szóló prezentációt mutattak be. Voltak, akik konkrét zeneműveket ismertettek, mindezt énekszóval, zongorajátékkal zenehallgatással kísérve – mondta Ferencziné Ács Ildikó intézetigazgató. A győzelmet Rónaszéki Fanni Csenge (Nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium) szerezte meg, megelőzve Domut Adriánt (Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium) és Sütő Boglárkát (Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium).

– Népzene kategóriában népi hangszerrel és népdalénekléssel lehetett pályázni. A népi hangszernél két, különböző dialektusterületről származó összeállítást kellett bemutatni, népi éneklésnél pedig két népdalcsokor előadása, kötelezően megadott anyagból és szabadon válogatva volt a feladat. A kötelező népdalokat a 110 éve született Vargyas Lajos gyűjtéséből származó dallamokból kellett megszerkeszteni. Az első forduló és a döntő anyaga a kategóriában azonos volt – folytatta Ferencziné Ács Ildikó.
Nyert Biró Attila, második lett Beidek Borka (mindketten a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tanulói), a harmadik helyen Majoros Ditta (Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerképző Gyakorló Szakgimnázium) végzett. 

A Nyíregyházi Egyetem és a Cantemus Kórus különdíjakat adott. A Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézete egyedi gesztust tett: az ének-zene és/vagy népzene- és népikultúra-tanár osztatlan tanári szakos felvételi jelentkezésnél a kategóriának megfelelő részpontszámok beszámításával mentességet ajánlott fel a gyakorlati vizsga megfelelő ismeretköreinek teljesítése alól. A zsűri révén kiemelt további produkciók bekerültek a Kutatók éjszakája program intézeti műsorába. A különdíjasok: Rónaszéki Fanni Csenge (Nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium), Dzjapko Rebeka, Szabó Dorka (Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium), Kolozsi László Sándor (Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában