Diplomaosztó

2024.03.09. 16:20

Kulcs a felnőtt életre nyíló kapuhoz

Csáki Alexandra

Fotó: Gazdag Mihaly

Százhúsz sapka repült egyszerre a magasba a Nyíregyházi Egyetem Kodály-termében. Régi hagyományt ápoltak és örökítettek tovább ezzel azok a végzős hallhatók, akik sikeresen teljesítették a januári keresztféléves záróvizsgát, és a szombati ünnepi szenátusi ülést követő diplomaosztón átvehették oklevelüket.

– Amikor az egyetem hallgatói megkezdik tanulmányaikat, jelképesen nyíregyházi polgárokká fogadjuk őket. Mindezt abban a reményben tesszük, hogy az oklevelük megszerzése után is maradnak, és ténylegesen nálunk telepednek le, találnak munkát és alapítanak családot. Az önkormányzat és a városvezetés egyik legfőbb célja, hogy segítse a fiatalokat. Szerencsére erre egyre több lehetőségünk adódik – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Kovács Ferenc polgármester.

Értékes tudást szereztek

– Akik saját életfilozófiájukat a szakmai tudásra, a türelemre, a szorgalomra, a kitartásra és a hűségre építik, hosszú távon eredményes jövőt tudhatnak magukénak. Ennek fényében világossá válik, hogy életünk valódi mércéje csak az igaz teljesítmény lehet, aminek eredményeként oktatóik, családtagjaik és barátaik körében vehetik át oklevelüket. Bebizonyították, hogy amit korábban célként meghatároztak, azt sikerrel és felelősséggel tudták teljesíteni – vette át a szót dr. Szabó Tünde kormánybiztos. A vármegyeszékhely országgyűlési képviselője hozzátette: a két évvel ezelőtt elindult modellváltás dinamikus növekedési pályára állította a felsőoktatási intézményt. Az innovatív képzéseknek és a széleskörű kapcsolatoknak köszönhetően a Nyíregyházi Egyetemen megszerzett oklevelek mára kimagaslóan értékesek a munkaerőpiacon.

Az egyetem oktatója, dr. Vinnai Győző kijelentette: a Kodály-teremben ülő fiatalok jól döntöttek, amikor az intézménybe jelentkeztek, hiszen a nyíregyházi országos szinten is egy jó vidéki egyetemnek számít. A képzési palettája széles és színes, a vezetés pedig igyekszik megfelelő módon reagálni a huszonegyedik századi kihívásokra.

– A diploma megszerzésével felelősség jár: hozzá kell járulniuk a gazdasági és társadalmi felemelkedéshez. Fontos, hogy példaképek legyenek, a saját szakterületük kiválóságai, akik maradandót alkotnak, így segítve a közösségüket – magyarázta az országgyűlési képviselő, majd kifejtette: az elmúlt 12-13 évben térségünk óriásit fejlődött az infrastruktúrától a humán erőforráson át a gazdaságig. Szakembereink minőségi állásokat kínáló cégeknél kamatoztathatják a tudásukat, közintézmény-rendszerünk kiváló, Nyíregyháza pedig egy élhető és szerethető város, ahol érdemes letelepedni, s ahová érdemes hazajönni.

Dr. Szabó György rektor ünnepi beszédében felidézte az utat, amit a hallgatók érzelmileg és intellektuálisan is bejárnak az első félévüktől a záróvizsgáig, hangsúlyozva a stabil intézményi háttér, szerteágazó bel- és külföldi kapcsolatrendszer, valamint a diákközpontú oktatók fontosságát.

– A Nyíregyházi Egyetem emberi léptéke igen nagy érték. Az itt eltöltött évek megtanították a hallgatóinkat arra, hogy segítséget kérni nem a gyengeség jele, s hogy az embert csak olyan közösségek tarthatják „működőképes” állapotban, melyekben számíthatnak családjuk, társaik feltétlen támogatására. Az élet egy állandó tanulási és felfedezési folyamat, legyenek hát kíváncsiak, nyitottak az új gondolatokra és eszmékre. Tanuljanak minden nap valami újat, és ne féljenek kérdéseket feltenni. Becsüljék meg a múlt értékeit, de bátran kérdőjelezzék meg a valóság próbáján elbukott dolgokat. Az igazi bölcsességet a valós életben szerzett tapasztalatokban rejlik – tanácsolta útravalóul az intézmény rektora.

Építik a karrierjüket

Az oktatói és hallgatói elismerések átadása után – melyről részletesen a Szabolcs Online-on olvashatnak – a végzősök is átvehették okleveleiket. Tóth-Bakos Cintia csecsemő- és kisgyermeknevelő szakon végzett, méghozzá munka mellett.

– Mindig is nagyon szerettem a gyerekeket, és arra vágytam, hogy bölcsődében dolgozhassak. Egy OKJ-s képzés után sikerült is elhelyezkedni egy vásárosnaményi bölcsiben, de titkon vágytam arra, hogy diplomát szerezzek ezen a területen – árulta el a Cintia, akire hamarosan új kihívások várnak: állást kapott az áprilisban nyíló vitkai görögkatolikus bölcsődében.

Az ifjú közgazdász, Tar Szabolcs sem várta meg, hogy kezébe adják a végzettséget igazoló oklevelet, két éve foglalkozik befektetésekkel. Nagy lehetőséget lát a kriptovalutában, ami véleménye szerint hamarosan behálózza az egész világot, és legalább olyan elterjedt lesz, mint a bankkártyás fizetés.

– Szeretnék saját vállalkozást indítani, fokozatosan felépíteni az életemet és a karrieremet – osztotta meg lapunkkal Szabolcs, aki egyelőre nem mehet haza Kárpátaljára, de mint mondta, a háború után is Magyarországon képzeli el a jövőjét.

Kitüntetések, elismerések

Dr. Szabó György rektor „TOP 10 oktató” elismerést adományozott az alábbi oktatóknak:

Kosztyuné dr. Krajnyák Edit, Szatmáry Ágnes, dr. habil. Antal Tamás, Molnár Anita, dr. Kiss Zsolt Péter, Tarnóczi József, Barabásné dr. Kárpáti Dóra, Krajnyik Károly, dr. Moravecz Marianna, Dr. Szabó Béla

A kimagasló sportteljesítményük miatt rektori dícséretben részesült halllgatók:

Szikszai Róbert sülylökő, Helebrandt Máté olimpiai gyalogló, Tóth Balázs súlylökő, Szabó Tibor Benedek kempo versenyző, Fazekas Marcell kempo versenyző, Karczub Zalán kyokushin karate versenyző, Juhász Gréta kézilabdázó, Molnár István karate versenyző, Tóth Fruzsina röplabdázó

A Hallgatói Önkormányzati Testület által alapított Pro Discipulis Acadaemiae kitüntetést Bulyáki Sándor (DJ Buldor) osztatlan tanári szakos hallgató vehette át.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában