Kisvárda

2024.05.25. 18:20

Középiskolások találkozója Kisvárdán

Az egyházmegyei program 2017-ben indult. Középiskolások találkoztak, ismerkedtek egymással.

Szon.hu

Középiskolások találkozója: Palánki Ferenc is részt vett az eseményen

Forrás: Egyházmegye

Fotó: Kovács Ágnes

Kisvárdán, a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde intézményében rendezték meg pénteken a Középiskolások Egyházmegyei Vidám Találkozóját (KÖVET), amelynek idei mottója megegyezik Ferenc pápa a Gyermekek I. világnapjára választott jelmondatával: „Íme, újjáteremtek mindent!” (Jel 21,5). A találkozón mintegy 600-an vettek részt, főként 10. évfolyamos diákok, és velük töltöttek el egy csodálatos napot az EKIF igazgatói: Némethné Székely Júlianna és Kovács István, a házigazda intézmény igazgatója, Kaszásné Tóth Judit, az egyházmegyei köznevelési intézmények vezetői, lelkivezetői, tanárai, élükön Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök atyával, aki szentmisét mutatott be a rendezvény elején. A találkozás célja az volt, hogy a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye középiskoláinak, illetve az egyházmegye területén működő római katolikus fenntartású középiskolák tanulóinak közösségében a fiatalok felfedezzék a Krisztussal való kapcsolatuk élő valóságát, hitben egymást is megerősítve. 

KÖVET, megyéspüspök, középiskolások
Középiskolások, pedagógusok, egyházi vezetők Kisvárdán
Fotó: Kovács Ágnes / Forrás: Egyházmegye

Középiskolások találkoztak egymással

A találkozó 2017-ben indult el hagyományteremtő céllal és minden évben más intézmény vállalja a házigazda szerepet. A KÖVET programjain vegyes csoportokban vettek részt a diákok, így is elősegítve az együtt gondolkodást, együttműködést. Egy-egy csoport a szabaduló-szobában Szent Lászlóval, a lovagkirállyal tölthetett el egy rövid időt. Történelmi, természettudományos, művészettörténeti probléma-megoldásokkal igyekeztek kapcsolatba lépni Szent László legendás alakjával, máig ható példájával, de a táncház és a sportesemények is felejthetetlen perceket nyújtottak a diákok számára – tájékoztatta lapunkat a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Öröm-hír Sajtóiroda. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában