Tiszaeszlár

2024.05.31. 17:23

Reneszánszukat élik a helyi termelői piacok

Aki helyi piacon vásárol, minőségi élelmiszert vihet haza.

Szon.hu

Termelői piacot hoztak létre Tiszaeszláron, az átadást pénteken tartották. Vajda László polgármester elmondta, a település legszebb közösségi tere készült el, ahol a helyiek modern környezetben árulhatják termékeiket. 

– A vidéki emberek kiváló minőségű élelmiszerrel látják el az embereket, s ha úgy kívánja a helyzet, más nemzeteknek is besegítünk e téren – hangsúlyozta a polgármester, s hozzátette: tisztelni kell ezeket az embereket, a kézműves termékek előállítóit.

– Szorgalmas gazdák élnek itt, a piac pedig egy közösségi színtér, ahol lehet beszélgetni munkáról és az élet nagy dolgairól – ezt dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő mondta, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy aki a helyi piacon vásárol, nem csupán minőségi termékekhez jut, de az adott településen élőket is támogatja. Dr. Nagy István agrárminiszter szerint a termelői piacok a reneszánszukat élik. 

– Hiába vannak itt a nagy áruházak, ismét ott tartunk, hogy az a legjobb termék és étel, amit helyben vagy a közelben állítottak elő – fogalmazott.

 (Az eseményről később részletesen is beszámolunk.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában