Kisszekeres

2024.06.16. 09:26

A csorda az idén is végigvonult a falun

Ma már kuriózum a legelőre induló tehenek nem mindennapi látványa.

Fecske László

A csordakihajtás egy pillanata Kisszekeresen

Fotó: Fecske László

Egykoron a szatmári falvakban szinte minden háznál tartottak tehenet. A sors azonban idővel úgy hozta, hogy ma már egyre kevésbé éri meg szarvasmarhát tartani, de a tehenek mellett a malacok és az aprójószágok is eltűntek a legtöbb portáról. Néhány állattartó nagygazdának köszönhetően azonban még ma is hallani a tehénbőgést, a karikás ostor csattogását és a kolompolás hangját néhány településen, s a mezőre hajtás pillanata a régi szép időket idézi fel sokakban. Ma már szinte kuriózum a települések utcáin vonuló tehéncsordák látványa, szerencsés az, aki megfigyelhet egy ilyen eseményt, ami egykoron szorosan hozzátartozott a falvak mindennapjaihoz. 

A Kisszekeresen élő id. és ifj. Kovács András is azok közé a magyar gazdák közé tartoznak, akik nagy szeretettel végzik az állattartással járó tevékenységet. A településen nemrégiben hajtották ki a gazdaságuk állatait, a falu apraja-nagyja együtt gyönyörködött a mezőre igyekvő tehéncsorda látványában. Mint megtudtuk, az állatok csak ősszel térnek vissza a szálláshelyükre a legelőről. – tájékoztatta szerkesztőségünket Fecske László.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában