Gyújtogatás

2024.06.20. 08:28

Párját és annak volt feleségét akarta felgyújtani

Féltékenység miatt gyújtogaott.

Szon.hu

Forrás: Illusztráció: Shutterstock

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt az ellen a középkorú nő ellen, aki párját és annak volt feleségét akarta felgyújtani.

A vádirat szerint az 50-es évei végén járó nő élettársi kapcsolatban élt a sértettel, aki úgy döntött, hogy a lakóháza nyári konyhájába befogadja volt feleségét, mert a nőnek nem volt hol laknia. 

Ezt az élettárs ellenezte, ezért ezen össze is vesztek. Másnap 2023. szeptember 16-án a vita ellenére a férfi beköltöztette volt feleségét kertes ingatlan hátsó lakrészébe. Este 9 óra körül mikor békésen az ágyban feküdtek és tévét néztek, a nő hirtelen kiment a szobából, magához vett egy 5 literes benzines kannát, melyből a benzint az ágyban fekvő élettársra, illetve az ágyneműre locsolta, miközben azt kiabálta, hogy Felgyújtalak benneteket!”, és egy öngyújtóval meggyújtotta a benzinnel leöntött ágyneműt, majd kiment a szobából.

Ezután egyből a nyári lakhoz ment, ahol bent tartózkodott a befogadott nő. A vádlott a benzines kannával az ajtót, a szúnyoghálót és a járdát leöntötte benzinnel, majd azt is meggyújtotta, és elszaladt.

Mikor a házból kimenekülő férfi látta, hogy ég a nyári konyha ajtaja, felszólította volt feleségét, hogy azonnal jöjjön ki a házból, így szerencsére sérülést senki nem szenvedett, a tüzet pedig a tűzoltók eloltották.

A nő szándéka a sértettek életének kioltására irányult, a halálos eredmény csak a sértettek menekülése akadályozta meg. Az esetleges tűzhalál szükségtelen fájdalommal járt volna, ezért a nőt a főügyészség különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja. Vele szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt. - adta hírül szerkesztőségünknek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában