Olvassunk Móricz Zsigmondot!

2019.07.02. 12:09

A magyar sors ismerője

Névadójukra emlékeztek az olvasókör tagjai a megyei és városi könyvtárban.

Olvassunk Móricz Zsigmondot! – buzdította aktív részvételre a napokban a emlékező és felolvasó délután vendégeit a Móricz Zsigmond Olvasókör egyik vezetője, dr. Bihari Albertné. A Tiszacsécsén született író, újságíró, szerkesztő születésének 140. évfordulója alkalmából szervezett kulturális programnak a megyei könyvtár kamaraterme adott otthont.

Sokak kedvence

Mint tudjuk, Móricz Zsigmond magyar író, újságíró, szerkesztő, a huszadik századi realista prózairodalmunk meghatározó alakja, 1879-ben született Móricz Bálint és Pallagi Erzsébet fia­ként, és 1942. szeptember 4-én halt meg Budapesten. Az Újság című lapnál 1903-tól dolgozott újságíróként egészen 1909-ig. Az I. világháború alatt haditudósító volt, majd a háború utáni kormány ideje alatt a Vörösmarty Akadémia elnöke lett.

Ennek bukása után színdarabjait nem játszották a Nemzeti Színházban, és munkáit csak a Nyugat és Az Est című folyóiratokban publikálták. A Nyugat című folyóirat prózai szerkesztője 1929 végére lett, 1905-ben feleségül vette Holics Eugénia tanítónőt (Jankát), akit depressziós hajlamai miatt veszített el 1925-ben. Legismertebb novellája a Hét krajcár, regényei közül pedig az Árvácska, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül és a Légy jó mindhalálig.

KM

Ezek is érdekelhetik