Online koncerttel kedveskedett

2020.04.03. 16:09

Különleges koncert

A színésznő Kisvárdáról jelentkezett be, a szívének kedves várost ünnepelte.

Gubik Petra színésznő közösségi oldalán online koncerttel kedveskedett a közönségnek. Elmondta, hogy dr. Berzéki József főorvos felkérésére készítette a rövid videót, mégpedig azért, mert Kisvárda április 1-jén ünnepelte az ötvenedik évfordulóját annak, hogy újra várossá nyilvánították.

Két dalt énekelt

– Azon kívül, hogy ott láttam meg a napvilágot, ott jártam zeneiskolába, évekig ott koptattam az iskolapadot a Bessenyi György Gimnáziumban, nagyon sok kedves emlékem fűződik Kisvárdához. A várszínházban álltam életemben először színpadra a Doktorock Színtársulatban – idézte fel a videóban. A színész-énekesnő két dal otthoni előadásával lepte meg a közönséget: Máté Péter Hazám és Koncz Zsuzsa Ha én rózsa volnék című slágereit énekelte el.

Gubik Petra több tehetségkutató műsorban is feltűnt, egy ideig a Sugarloaf zenekar énekesnőjeként állt színpadra, és tévésorozatokban is szerepelt. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház közönsége a 9-től 5-ig című musical főszereplőjeként láthatta legutóbb.

KM

Ezek is érdekelhetik