Pink & The Panthers

2021.02.13. 09:57

Már várják a műsort a rózsaszín párducok

Megyei zenészeknek is szurkolhatunk a legnagyobb hazai dalverseny idei adásaiban.

VNA

A Pink & The Panthers rengeteget próbált az adás előtt

Forrás: A zenekar archívuma

Szombat este a Pink & The Panthers zenekart is láthatjuk A Dal 2021 harmadik válogatójában, 19.35-től a Duna Televízión. A formáció a Sodor a szél című produkcióval áll majd színpadra.

Sokat gyakoroltak

– Körülbelül két hónappal ezelőtt tudtuk meg, hogy bejutottunk a legjobb negyven produkció közé, azóta izgatottan készülünk a szereplésre – mondta el lapunknak Szabó András, a banda tiszalöki frontembere. – Lelkileg már teljes mértékben felkészültünk az adásra. Egész héten gőzerővel próbáltunk az MTVA székházában, de már előtte is rengeteget gyakoroltunk, akár külön-külön is, mindenki a saját otthonában, a saját hangszerén.

– Már alig várjuk, hogy végre színpadra állhassunk. Mi inkább egy jazzes, funkys irányvonalat képviselünk, és nagyon boldogok vagyunk, hogy ezzel a műfajjal is sikerült bekerülnünk a műsorba. Az a célunk, hogy ezt a stílust és az élő zenét népszerűsítsük Magyarországon – tette hozzá.

– Általában négy-négy és fél perces dalokat írunk, és a Sodor a szél volt az egyetlen, amely belefért a nevezésben előírt három percbe, valójában ez volt az oka annak, hogy ezt a számot választottuk a jelentkezésnél – mesélte Szabó András.

– Úgy gondoltuk, hogy a többi dalunkhoz képest ez egy kicsit poposabb, befogadhatóbb, és az üzenete is aktuális. A szövegét a zenekarvezetőnk és zongoristánk, Pink Edvárd írta. Számomra az útkeresésről szól, és azt mutatja be, amikor fiatalként azt kutatjuk, hol lehet a helyünk a világban. Ezt én is átéltem, amikor annak idején elköltöztem otthonról és arra vágytam, hogy a Kőbányai Zenei Stúdió­ban tanulhassak, ma pedig már ott tanítok: engem erre sodort a szél.

VNA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában