Mátészalka

2022.08.15. 17:30

Volt egyszer egy filmfesztivál

Kiosztották a közönségdíjat, és a 21 szakmai fődíjat a szalkai filmmustrán.

Vasárnap nagyszabású díjkiosztó gálaműsorral véget ért az első Adolf Zukor Nemzetközi Filmfesztivál Mátészalkán. Előfordult, hogy többet ígért, mint amennyiét adni tudott – így például nem csak Piroch Gábor kaszkadőr, de a 85 esztendős Szabó István Oscar-díjas filmrendező sem lehetett személyesen jelen, maga helyett videó üzenetet küldött –, és volt, amikor olyasmivel lepte meg a közönséget – például Frédéric von Anhalt herceg, a néhai Gábor Zsazsa utolsó férjének az érkezésével –, amire nem is számítottunk.

Frederic von Anhalt

Von Anhalt vasárnap délután, nem lanyhuló lelkesedéssel anekdotázott Bokor Balázs faggatózására a mozikertben, elmondva egyebek mellett, hogy egykori felesége, a dívák dívája hogyan tudta magára vonni a sajtó figyelmét minden körülmények között, hogyan csinált egy rendőrségi, egyetlen nap alatt elintézhető ügyből két hétig tartó, a tévétársaságok érdeklődésétől kísért show-t, s hogy mennyire büszkén vállalta magyarságát.

A nap zárásaként ugyan nem láthattunk vörös szőnyegen vonuló sztárokat a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színházban, de az intézmény dísztermében berendezett, látványos színpadelemeket felvonultató díjkiosztóba a szervezők beletették a szívüket, lelküket. A különféle műsorelemeket ezúttal is zenei betétek tarkították – köszönhetően a Talán Teátrum tehetséges énekeseinek –, Tarczy Gyula pedig könnyed átkötő szövegekkel igyekezett fenntartani az egyébként végig emelkedett hangulatot.

– Ennek a fesztiválnak nem csak erre a városra, erre a térségre van kisugárzása, de egész Magyarországra is. Öröm látni, ahogy a művészvilág erőt ad az embereknek. Az emberek véleménye pedig visszatükrözi azt a fajta elkötelezettséget, áhítatot, amit az ember egy film nézése közben tapasztal, amikor megrezeg a lelke – dicsérte meg a kezdeményezést a térség országgyűlési képviselője, Kovács Sándor. Megígérte: képviselőként mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy „egy gyönyörű fa nőjön ki ebből a kezdeményezésből”, mert Mátészalka ne csak Zukor Adolf miatt legyen híres, hanem az itteni filmszínház és filmfesztivál miatt is.

Dr. Hanusi Péter polgármester abbéli örömének adott hangot, hogy Mátészalka az elmúlt pár napban komoly szintet lépett. S ha már a filmes mesékről annyi szó esett, maga is elmondott két igaz mesét. Az egyik egy kisfiúról szólt, aki Ricsén született, aki a kabátjába vart 25 dollárral vette nyakába a világot, és némi hányattatás után 41 évesen már filmbirodalmat vezetett. A másik egy helyi mese volt, egy jobb sorsra érdemes moziról, amit nagyon sokan szerettek, és ami előtt később szemlesütve kellett elmenni. De új álom született, amit sikerült megvalósítani, s amiből egy csodálatos, 21. századi filmszínház épült.

– Miért olyan fontos, hogy filmfesztivál legyen Mátészalkán az internet és a televízió világában, amelyek ontják a filmeket? – tette fel a költői kérdést. – Mert a közös mozizásnak közösségteremtő ereje van, együtt sírunk, együtt nevetünk. Másfelől viszont felelősségünk is, hogy a gyerekeink olyan filmet nézzenek, amiről egy magas szakmai tudással felvértezett zsűri joggal állítja, hogy érdemes megnézni. És az sem utolsó szempont, hogy egyszer talán egy új Adolf Zukor, Szabó István, vagy Zsigmond Dezső is elindulhat Mátészalkáról, meghódítani a világot – fogalmazott dr. Hanusi Péter, nem mulasztva el köszönteni másik meglepetésvendégét, Ukrajna magyarországi nagykövetét, Ljubob Vaszilivna Nepop asszonyt.

– Az utolsó másodpercekig keményen dolgoztunk, nagyon sok munkát tettünk bele ebbe a fesztiválba, de megérte megcsinálni, és a jövőben is meg fogja érni. Bízom benne, hogy az itt ülők hírét viszik a világban, virágozni fog, és lehet, hogy jövőre már háromszor ennyien leszünk – mindezt már Tom Aspy, azaz Asperján Tamás fesztiváligazgató jelentette ki. Rajta, és az Adolf Zukor-leszármazotthoz, Susan Zukor-Farkashoz fűződő barátságáról, e barátság létrejöttéről anekdotázó Várkonyi Györgyön is látszott a siker fölött érzett öröm. Ezt a gondolatot fűzte tovább Bokor Balázs is, amikor úgy fogalmazott: – Fantasztikus dolog itt lenni valaminek a kezdetén, amiről tudjuk, hogy nem egyszeri alkalomból született, és amely első lépése e térség felemelésének – hangsúlyozta, nem mulasztva el ismét ráirányítani a híres névadóra, Hollywood császárára is a figyelmet.

A köszöntő szavak után végre elkezdődött az eredmények kihirdetése, a díjakat a polgármester és az országgyűlési képviselő mellett mindig a zsűri jelenlévő valamelyik tagja, Bunyik Béla, Hargittai László, Buzogány Béla (Pikali Gerda színművész és Sinkovics Géza operatőr távol maradt) adta át, esetleg a fesztiválalapítók, előtte izgatottan bontogatva a borítékokat.

Sokszor elhangzott Adolf Zukor kedvenc mondta: A közönség sohasem téved. Nos, ezúttal se tévedett, hiszen a közönségdíjat egy – a kulturális csonkítástól és a kényszerházasság súlya alatt szenvedő lányról szóló – angol nyelvű dráma, a Crushed Wings (Összezúzott szárnyak) című nyerte, melynek rendezője Lalit Bhusal.

 

A fesztivál egyik nagy meglepetése az ukrán Zaza Buadze Mother of Apostles (Az apostolok anyja) című filmje volt, csodálatos történet a lelőtt pilóta fiát kereső anyáról a háború poklában. Ez a film a legtöbb, összesen négy díjat vihetett haza. Ukrajna magyarországi nagykövete nem győzte átvenni az okleveleket és üvegplaketteket.

 

– Számomra ez az alkalom egy lehetőség, hogy köszönetet mondjak minden jelenlévőnek, és minden magyar embernek azért a támogatásért, amit a jelenlegi helyzetben Ukrajnának nyújtottak. Bízom abban, hogy az önök támogatásával, szolidaritásával együtt győzni tudunk, és nem csak mi, mert érzem, hogy ebben a harcban önök is mellettünk állnak. Az önök támogatása is erőt ad nekünk – mondott köszönetet Ljubob Vaszilivna Nepop.

A másik abszolút győztes – amely ugyancsak négy díjat zsebelt be – a spanyol Emilio Ruiz Barrachina Facing the Silence (A csenddel szemben) című dokumentumfilmje volt. Említést érdemel még Engelmann Péter filmje, ugyanis a Triangle-nek (Háromszög) az esemény legnagyobb támogatója, az Origó Filmstúdió fölajánlott egy 3 millió forintos utómunka csomagot, de a film egyben Mátészalka különdíját is kiérdemelte.

– Nagyon sok jó filmmel találkoztunk, nehéz volt dönteni, ugyanakkor 90 százalékban egyezett a zsűri véleménye. Egyébként a legfontosabb, hogy a filmek eljussanak egy fesztiválra, nyerjenek, ezáltal más fesztiválok és a közönség érdeklődését is felkeltség, egy fesztiválnak ez az igazi értelme – összegezte a zsűri tapasztalatait zárásképpen a zsűri elnöke, Hargittai László, majd az ukrán nagykövet felé fordulva megjegyezte: – Nem politikai céllal adtuk ezt a díjat, hanem azért, mert ez volt a legjobb film. 

MJ

Fotók: Matyasovszki József

Az eredmények:

A legjobb közönségfilm díját a Crushed Wings (összezúzott szárnyak) című film nyerte el, rendező: Lalit Bhusal

A legjobb nemzetközi játékfilm, a legjobb rendező, a legjobb női főszereplő és a legjobb producer díját:

Mother of Apostles (Az apostolok anyja) című film érdemelte ki, rendező: Zaza Buadze

A legjobb dokumentumfilm, a legjobb operatőr, a legjobb eredeti filmzene és legjobb plakát díját:

Facing the Silence (A csenddel szemben) című film érdemelte ki, rendező: Emilio Ruiz Barrachina

A legjobb férfi mellékszereplő, a legjobb rövidfilm, a legjobb hangtervezés díját:

A Katapult című film nyerte, rendező: Szövényi-Lux Balázs

A legjobb női mellékszereplő, a legjobb kosztüm, a legjobb vágás díját:

a Boszorkányház című film érdemelte ki, rendező: Nyíri Kovács István

A legjobb férfi főszereplő (Szervét Tibor), a legjobb smink és frizura díját:

a Legacy (Hagyaték) című film nyerte el, Rendező: Hódi Jenő

A legjobb animált rövidfilm díját a Reflection (Tükörkép) című film nyerte el, rendező: Králl Kevin

A legjobb rövid dokumentumfilm díját a Hungarians in Vietnam War (Magyarok a vietnámi háborúban) című film nyerte el, rendező: Klacsán Gábor

A legjobb első rendező díját a Home (Otthon) című film nyerte el, rendező: Strausz Laura

A legjobb eredeti filmzene és a legjobb díszlet díját a Broken Circle (Összetört kör) című film nyerte el, rendező: Demetrios Katis

A legjobb vizuális effekt díját a Judy című film nyerte el, rendező: Rene R. Rivas

A legjobb thriller díját a Café Marylin című film nyerte el, rendező: Reszeli-Soós András

A legjobb diákfilmnek járó díjat a Triangle (Háromszög) című film nyerte, rendező: Engelmann Péter

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában