2023.05.06. 17:14
Kirándulás a szalvéták világába
Tóth Zsuzsannának több szenvedélye is van: az egyik a tanítás, a másik pedig a szalvétagyűjtés. Kollekciója több mint 7300 darabot számlál, ennek egy részét a megyei könyvtár társalgójának közönsége is megcsodálhatja május 11-én, csütörtökön 16.30-tól. A kiállítást Kukuts Csilla, a nyírmadai Patay István Általános Iskola intézményvezetője nyitja meg.
Forrás: Tóth Zsuzsanna archívuma
Mint ahogy azt korábban megírtuk, a pedagógus az első, így számára igen különleges asztalkendőt 1997-ben tette el. Kezdetben még csak ajándékba kapott szalvétákkal gyarapodott a kollekció, ám csakhamar ő maga is keresni kezdte a különleges, ritka darabokat. Tóth Zsuzsanna legrégebbi szalvétája az 1960-as évekből való. A hazaiak mellett többet külföldről hozott vagy vásárolt, így tulajdonképpen egy nemzetközi gyűjtemény büszke tulajdonosa. A tanítónő korábban a nyírmadai művelődési ház és könyvtárban már bemutatta legszebb szalvétáit, akkor elárulta: szenvedélye a gyűjteménye, szívesen rendezgeti szalvétáit, megnyugtatja és kikapcsolja, feltölti, ha a hobbijával foglalkozhat.
KM