Panyola

2023.07.18. 11:45

Változatos programokkal várja a látogatókat a 17. PanyolaFeszt

Augusztus első hétvégéjén 17. alkalommal rendezik meg a PanyolaFesztet a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen - tájékoztatták az MTI-t a szervezők.

Szon.hu

Azt írták, a fesztivál idén több újdonságot is kínál a látogatókat, a filmek kedvelői már a csütörtöki "nulladik" napon vetítésen vehetnek részt. Az Uránia Nemzeti Filmszínház Utazó Mozi programján a Toldi című mozifilmet nézhetik meg ingyenesen a fesztiváltéren.

Pénteken fellép a 45 éves Szatmár Táncegyüttes, amelyet a Bakator Zenekar kísér, valamint a Cimbaliband, Fabók Mancsi Színháza és a Parno Graszt.

Szombaton a sportkedvelők kerékpárral bejárhatják a beregi tájat a Középkori Templomok Útja Egyesület 71 kilométeres körtúrájának teljesítésével.

A Kultúrpajtában gyermekprogramokkal indul a szombat, délután pedig a Fonogram-díjas Veronaki Zenekar és a Gombóc Együttes lép fel. Több koncert is lesz ezen a napon, többek között zenél a The Sharonz, a Cifra Banda, a Zuboly, a Three Roses, majd a Rézeleje Fanfárosok zenekar táncháza zárja az estét - olvasható a közleményben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában