2019.08.14. 13:54
A nőknél sem állt meg nyáron az élet
Megyénk mindkét felnőttcsapata a szezonrajt előtt áll.
A felkészülés hamarosan véget ér, szombaton már tétmeccsen játszik a Szpari
A Nyíregyháza Spartacus női csapatánál nagy változások következtek be a szezon végeztével, hiszen távozott Makay Robin, aki vezetőedzője és szakágvezetője is volt az NB II.-es klubnak. Helyét szakágvezetőként Sánta Tibor vette át, az új tréner pedig a Nyírbátortól érkező Szilágyi Krisztián lett.

– Néhány hete lettem a felnőttcsapat vezetőedzője, egyelőre még csak ismerkedem a csapattal, de azt elmondhatom, jó közegbe csöppentem – mondta Szilágyi Krisztián, aki nyolc évvel ezelőtt még játékosként tartozott a piros-kék egyesülethez. – Csak elismerően lehet beszélni Robin munkájáról és arról, amit felépített az utóbbi években. Sok sikert kívánok neki a továbbiakban! A lányokkal készülünk becsülettel, továbbra is a munkában hiszek. Minden fronton szeretnénk a lehető legjobban szerepelni, de nem ismerem még olyan jól a női mezőnyt, hogy felelőtlenül nagyokat mondjak.
Kupa után bajnoki nyitány
– A strandfoci miatt szinte le sem álltunk, egész nyáron edzettünk – ezek már a szintén NB II.-es Nyírség NSC edzőjének, Kósa Jánosnak a szavai.
– Két csapattal indultunk a sóstói tornán, amin nem olyan eredményt értünk el, amilyet szerettünk volna, de nem ez volt a lényeg, inkább egy jutalom volt a lányoknak az egész éves munkájukért – folytatta. – Folyamatosan játsszuk az edzőmeccseket, múlt héten Cigándon tizenegy nullára nyertünk, vár még ránk további három találkozó, a jövő hétvégén pedig Vácon már kezdjük a bajnokságot. Bízunk benne, hogy elcsípünk egy dobogós helyezést.
A Szpari szombaton 15 órától az Ajkát fogadja a Magyar Kupában, a Nyírség NSC erőnyerőként nem lép pályára az első körben.
MK