Mennyei megyei

2020.08.19. 07:55

A balkányiak edzője harcosabb és agilisabb csapatot ígér a szezonra

A Baktalórántháza, a Kemecse és a Nagyecsedi is javítana az előző szezonhoz képest.

A kék mezes Balkány sok sérültje ellenére bízik az eredményesebb szereplésben

Forrás: KM-ARCHÍV / SIPEKI PÉTER

Fotó: Sipeki Peter

Megye egyes sorozatunkban ezúttal az előző szezon középmezőnyének alsó régiójában végzett csapatok felkészülésébe engedünk bepillantást. A Balkány, a Nagyecsed, a Kemecse és a Baktalórántháza edzőit kérdeztük az elvégzett munkájukról, valamint célkitűzéseikről.

A fentebb említett négyesből a Balkány végzett a legelőkelőbb helyen, Antal István együttese az Újfehértótól három ponttal leszakadva a 10. helyen fejezte be a bajnoki pontvadászatot.

- Július 7-én kezdtük meg a felkészülésünket, azonban nagyon kevesen voltunk, ezért próbáltuk helyiekkel feltölteni a keretünket, jelenleg hat balkányi játékosom van, gondjainkat tetézi, hogy négy súlyos sérültünk is akad, ők több hétre kiestek a munkából – avatott be a részletekbe a balkányiak edzője. – Ettől függetlenül a srácok becsületesen dolgoztak, de az eddig mutatott kép elég vegyes. Jó néhány felkészülési mérkőzésen szinte csere nélkül álltunk ki, így rengeteg még a kérdőjel. A Magyar Kupában ugyan kikaptunk Újfehértón, de a csapatnak volt tartása, ami biztató a jövőre nézve. Bízom benne, hogy az előző szezonhoz képest harcosabb, agilisabb és főleg eredményesebb játékot tudunk mutatni. Ha sérültjeink felépülnek, azt gondolom az első nyolcban tudunk végezni, ha továbbra is létszámgondjaink lesznek, akkor marad a középmezőny.

A bajnoki címet védő Nagyecsed 22 pontot gyűjtve a 11. helyen fejezte be az előző szezont.

- A hosszú kihagyást követően a megszokotthoz képest elég korán munkába álltunk, már június végén jelenése volt a srácoknak – mondta Siti Ferenc, a nagyecsediek mestere. – Az edzések mellett rengeteg tesztmérkőzésen léptünk pályára, ami érződik is csapaton. Az elvégzett munkát tisztességesen elvégezték a fiúk, elégedett vagyok velük.

Nagyecseden minimális volt a játékosmozgás.

- Sikerült egyben tartani a csapatot, ez lehet az egyik erősségünk. Érkeztek hozzánk páran, megpróbáltunk minőségi játékosokat hozni, kimondottan posztra igazoltunk. Olyanokat igazoltunk, akik remélhetőleg a csapat hasznára lesznek. Mi minden mérkőzésen a győzelem igényével lépünk pályára, szeretnénk a táblázat első felébe végezni, de az erőviszonyokról egyelőre nem sokat lehet tudni, szeptember végére azért már látszani fog, ki mire lehet képes. A Magyar Kupában az országos főtáblára jutásért játszhatunk, az eddig lejátszott mérkőzések bizakodásra adnak okot – zárta Siti Ferenc.

A Kemecse az előző szezont három vereséggel fejezte be, végül a 12. helyen zárt Márton Péter alakulata.

- Az idény végén hatan távoztak tőlünk, de a csapat magja, az alapemberek maradtak és úgy tűnik az újonnan érkezőkkel jó vásárt csináltunk – fogalmazott a kemecseiek trénere. – Az edzőmérkőzéseink felemásra sikeredtek, szép győzelmeket arattunk, de bizony vereségekbe is belefutottunk. Ezeken a találkozókon azonban az eredmény másodlagos, elsősorban a mutatott játékot figyeltem és hétről hétre láttam a fejlődést a csapaton. Főleg a hétvégi meccsek jelentettek nehézséget, hiszen a heti három edzés és a hétközi meccsek ólmossá tették a lábakat szombatra. A felkészülés végére megtaláltuk azt játékstílust, amely ennek a társaságnak a legmegfelelőbb. Erre azonban majd az éles meccsek adnak választ, hogy mennyire tudunk eredményesebbek lenni. Az előző szezonban újoncként nem lehetett más a célunk, mint a biztos bennmaradás, azt gondolom, hogy beleerősödtünk a mezőnybe, ezért már merészebb célokat is megfogalmazhatunk: hosszabb távra tervezünk a megyei I. osztályba, szeretnénk előrébb lépni, stabil középcsapattá válni, amelyre alkalmasnak is tartom a keretünket.

Az elmúlt év októberében a Kemecse elleni vereséget követően Kozma Józsefet Borza László váltotta a baktalórántházi kispadon. A korábban Mándokon is megforduló szakember vezetésével a csapat végül a 13. helyen fejezte be a bajnokságot.

- Óriási mozgás volt nálunk nyáron, tizenketten távoztak és tizenegyen érkeztek, így szinte új csapatot kellett építenünk – mondta Borza László. Nyolc hetet készültünk a bajnokságra, amelyből az első kettő arra ment el, hogy verbuváltuk a játékosokat, a következő hat hétben viszont beleálltunk rendesen. Az edzések mellett próbáltuk minél több edzőmérkőzést játszani, hogy összecsiszolódjon a játékunk. Felemás érzéseim vannak: volt olyan találkozónk, amellyel elégedett voltam, de akad olyan is, amelyen nem jól működött a gépezet. Kíváncsi leszek, hogy a megújult csapatunkkal mire leszünk képesek, mindenesetre az előző szezonbeli produkciónkat szeretnénk felülmúlni – zárta Borza László.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában