Telt házas megnyitó, fantasztikus hangulat, zsongott a megyeszékhely

Múlt pénteken volt huszonöt esztendeje, hogy Nyíregyházán véget ért az ifjúsági atlétikai Európa-bajnokság. A megye eddigi legnagyobb szabású sportrendezvényének nyitóünnepségén megtelt a stadion, többen csak az 1979-es magyar–csehszlovák focimeccsen voltak. Az akkori fényes napokra pillantottunk vissza a főszereplőkkel.

Orendi Mihály ismert és elismert sportvezető, aki a nyíregyházi stadion vezetője volt a kontinensviadal idején. Nagyon sok világversenyen vett részt különböző funkcióban, járt hatalmas stadionokban, világversenyeken, de bizonyára számára is örök élmény marad a nyíregyházi ifi Eb.

– Olyan ez, mint az első szerelem, az a legédesebb és a legemlékezetesebb – kezdte a beszélgetést Orendi Mihály, aki a verseny szervezőbizottságának ügyvezető elnöke volt. – Több olyan mozzanata van, ami örökké élni fog bennem. Az egyik az, hogyan nyertük el a rendezés jogát.

Egy nem volt a szavazáskor

– Eredetileg úgy volt, hogy Debrecen fog kandidálni, akkor tagja voltam a Magyar Atlétikai Szövetség elnökségének, és egy elnökségi ülésen született a döntés. Aztán később a szövetség főtitkárával, dr. Facskó Istvánnal tárgyaltunk néhány témában. Ő a Samsung egyik meghatározó vezetője a mai napig. Szóval tárgyaltunk, amikor a titkárnője behozott egy faxot. István elolvasta, majd – meglepődve a tartalmán – átnyújtotta nekem. Ebben az állt: Debrecen városa technikai okok miatt visszalép a pályázattól. Aláírás: Hevesi József polgármester.

– „No, mi legyen?” – kérdezte, és felhívta Nyerges Mihályt, aki tagja volt az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának. Ő nagyon sokat lobbizott azért, hogy hazánk kapja az ifi Eb rendezési jogát. Beszélt vele, majd átadta nekem a kagylót. Misi, aki jó barátom volt, elmondta, hogy az európai vezetőknek mindegy, hogy melyik városban rendezzük, az a lényeg, hogy Magyarországon lesz. Megkérdezte: nem lehetne, hogy Nyíregyháza kandidáljon?

– Hazajöttem, és másnap felkerestem Mádi Zoltánt, aki akkor Nyíregyháza polgármestere volt. Beszámoltam neki a történtekről, ő azt mondta, hogy majd beviszik a közgyűlés elé. Így is történt, és Losonczi Laci, az akkori humánpolitikai osztályvezető elkészítette az előterjesztést, amit a közgyűlés nem szavazott meg.

– Természetesen nem örültem neki, de akkor úgy tűnt, hogy nincs mit tenni. Aztán a reggeli kocogásaim során egyre gyakrabban tettem fel magamnak a kérdést: megtettem-e mindent azért, hogy a közgyűlés másként szavazzon? Nem volt a válaszom, ezért még egyszer felhívtam a polgármestert, hogy újra kerüljön a közgyűlés elé az előterjesztés. Ő azt javasolta, hogy beszéljek néhány fontosabb képviselővel, a frakcióvezetőkkel, és győzzem meg őket. Amennyiben ők is javasolják, akkor mehet, ő nem fogja ellenezni. Beszéltem is a többiekkel, akik mellette voltak. Jött a szavazás, és csak egyetlen képviselő nem voksolt mellette. Ez októberben volt, és nem sok idő volt a pályázat benyújtására, aztán ’92 májusában egy kéttagú delegáció, Mádi Zoli és Losonczi Laci mentek ki Norvégiába, és ott hivatalosan is bejelentettek az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának a kandidálást. És meg is kaptuk.

– Akkor még a számítástechnikai dolgok szinte embrionális állapotban voltak a mostanihoz képest, ám lehetőséget kaptunk arra, hogy vegyünk egy személyi számítógépet.

– Az első komolyabb szponzori támogatást a Westel 900-zal kötöttük meg ’94 karácsonya előtt két nappal. A pénz mellett még négy darab mobiltelefont is kaptunk. Ezek már nem táskányiak voltak, de a mostaniaktól kétszer-háromszor nagyobbak. De mobilok voltak, még ha Nyíregyházától eltávolodva nem is volt térerő.

Negyvenmillió a főiskolának

– Közben választás volt, és Csabai Lászlóné lett a polgármester. Mádi Zoli azt kérte, hogy ő legyen a szervezőbizottság elnöke, én pedig ügyvezető elnökként kezdtem el dolgozni.

– Előbb a szervezőbizottságot kellett megszervezni, majd sorra jöttek a feladatok, például: hol helyezzük el az ezerkétszáz vendéget, akik közül majd kilencszáz volt a sportoló, a többi pedig a csapatvezető, kísérő, versenybíró. Kézenfekvőnek látszott a főiskola, ami ilyen nagyságrendben is alkalmas lett volna a vendégek elhelyezésére. Igen ám, de a kollégium nagyon lepukkant állapotban volt. Közben kormányváltás történt, a pénzügyminiszter az a Békesi László lett, aki korábban kilenc évig volt a MASZ elnöke. Felvettem vele a kapcsolatot, elmondtam neki, hogy miről van szó. Az volt a kérésünk, hogy a főiskola kapjon támogatást a kollégiumi rész felújítására. Két nap múlva felhívott, hogy rendben van, és kapott a főiskola negyvenmilliót, elkezdődhetett a felújítás. Addigra már le is mondott, de a lényeg az, hogy a pénz megérkezett a főiskolára. A magyar válogatottat a Zrínyi-gimi akkori modern kollégiumában helyzetük el.

– Jött a célegyenes, nekem pedig volt egy nagy álmom, nevezetesen az, hogy egyszer egy atlétikai versenyen töltsük meg a stadiont, legyen telt ház. Megvalósult.

– Akkor még nem volt gyakorlat, de mi a verseny mellett kulturális háttérben is gondolkodtunk. Így aztán az Eb hetén minden nap remek programokkal szórakoztattuk a vendégeket és persze a nyíregyháziakat. Zsongott és élt a város, attól nagyobb örömet el sem lehetett képzelni. Rengeteg vendég volt, még Debrecenből is jártak át külföldiek.

– Felejthetetlen napok voltak. Külön öröm volt számomra, hogy olyan szervezési csapatot sikerült összeállítani, amely tagjai fáradságot nem kímélve végezték munkájukat, ami bizonyos esetekben nem volt egyszerű feladat. A tanulópénzt megfizettük, szerencsére még az Eb előtt egy négy nemzetes nemzetközi válogatottviadalon. A lényeg az, hogy a főiskolán aludtak és ettek a vendégek. Az első este rájöttünk, hogy nagyot hibáztunk. Nem volt biztonsági ellenőrzés, és az étterembe bárki bemehetett, ennek következtében a hatkor elkezdődött vacsoraidőből egy óra telt el, és már minden elfogyott. Az Eb-re újraterveztük az étkeztetést és az ellenőrzést. Olyan akkreditációs kártyát készítettünk, ami korábban hazánkban még nem volt. Egy debreceni programozó, Bézi Gyuszi jóvoltából, aki Európa-szerte jegyzett az akkreditációs kártyák készítésében.

– Ez egy vonalkódos kártya volt, amivel az étkezőbe meghatározott időben és csak egyszer engedte be a tulajdonosát. Ezzel meg is oldódott a probléma. A megnyitó előtt jött a görögök zsarolása a macedón zászló miatt, de szerencsére ez is megoldódott.

– Gyönyörű volt a megnyitó szerda este, és volt négy versenynap. Jó idővel, fantasztikus hangulattal és közönséggel. Úgy éltük meg, hogy ez egy kisebbfajta csoda volt, és büszkék voltunk. Akinek lehetett, mindenkinek megköszöntem, megköszöntük a támogatást.

Fizetés nélküli szabadság

– Kissé meglepett, amikor ’93-ban felkértek arra, hogy legyek a tagja a szervezőbizottságnak – vette át a szót Vas László, aki a szervezési bizottság ügyvezető igazgatója volt. – Gondolkodtam rajta, hogy el merjem-e vállalni, mert bár rendeztem atlétikai versenyeket, de csak országos bajnokságig, ez pedig egy komoly Európa-bajnokság volt. Végül Misi meggyőzött, no meg nagy kihívásként elvállaltam. Akkor a főiskolán tanítottam, ezért fizetés nélküli szabadságra mentem. A munka már 1994-ben elkezdődött, a legnagyobb feladat a koordinálás volt. Negyvenhárom országból érkeztek versenyzők, az ő utaztatásukat, szállásukat, étkeztetésüket kellett megszervezni. Igaz, minden területnek volt vezetője, ám a felelősség Misin és rajtam volt.

– Mindez huszonöt éve történt, amikor még alig voltak számítógépek. A stadionban egyetlen volt, fax segítségével kommunikáltunk, ami most már szinte elképzelhetetlen.

– A pénzügyi háttér megteremtése nagy kihívás volt, mert ugyan az európai szövetségtől kaptunk talán százharmincezer dollárt, ám ez kevés volt a rendezéshez. Szereztünk egy névszponzort, a Helia-D tízmillióért vette meg a nevet, a támogatók között volt a Coca-Cola, ez volt a hivatalos ital, és ők csinálták meg a stadion Sóstói út felőli bejáratát.

– A Samsung volt az egyik főtámogató, tőlük kaptunk monitorokat a sajtóhelyekre és három elektronikus írógépet. Egy amerikai céggel, az Unicyvvel én tárgyaltam, és ők vállalták el a számítógépek telepítését a versenyhelyszínekre, és ők adták a jeleket a tévéközvetítéshez.

– Szintén nagy dolog volt, hogy sikerült egy nyolcvan négyzetméteres, hatalmas kivetítőt felállítani, amit három kamion hozott a stadionba. A versenybírók betanítása, a tudásuk felfrissítése is ugyancsak nagy munka volt, több mint százan voltak.

Elismerő vélemények

– Nagyon sokan segítették a munkát, sok önkéntes is volt. Naponta többször egyeztettünk a különböző területek vezetőivel. Persze a háttérben, a kulisszák mögött voltak kisebb-nagyobb problémák, ám ebből a vendégek nem éreztek semmit, mi pedig igyekeztünk mihamarabb megoldani. Az első nap szinte folyamatosan a fülemen volt a telefon, mert állandóan hívtak. Aztán ahogyan teltek a napok, egyre kevesebb volt a hívás.

– A versenyt követően az európai szövetség képviselői megköszönték a munkánkat, nagyon elégedettek voltak. A média képviselői is csak pozitívan értékelték a találkozót. Számomra az is emlékezetes, hogy a város az alatt az egy hét alatt élt, minden nap voltak programok. Ezek nagyon megmaradtak bennem, miként a megnyitóünnepség, amely teljesen tele volt, még az állóhelyek is zsúfolásig megteltek.

Nem ment a hazai pályán a nyíregyházi indulóknak

Több nyíregyházi sportoló is tagja volt a magyar válogatottnak. Kerekes László tanítványai közül Kürti Éva súlylökésben és diszkoszvetésben indult. Súlylökésben addigi harmadik legjobb eredményét érte el, diszkoszvetésben viszont elmaradt a legjobbjától. A gerelyhajító Majoros Lászlótól titkon helyezést vártak, ám túlságosan idegesen versenyzett, és legjobbjától öt méterrel elmaradva zárta a döntőt.

Királyfalvi László a 10 kilométeres gyaloglásban indult, sajnos Pokrovenszki József tanítványának sem jött ki a lépés hazai környezetben, ő is elmaradt az addigi legjobb idejétől.

A tizenhat esztendős Szentgyörgyi Katalin háromezer méteren indult, akkor még nem az NYVSC versenyzőjeként, de később Nyíregyházára igazolt az ötszörös Európa-bajnok.

A magyar válogatott igen szerényen szerepelt, az ötven versenyzőnek mindössze egy negyedik helyezés volt a legjobb eredménye. A négytagú albán válogatott viszont egy ezüsttel tért haza.

Ez is volt

Negyvenhárom nemzet. A hivatalosan Helia-D XIII. Ifjúsági Atlétikai Európa Bajnokságon negyvenhárom nemzet versenyzője vett részt, a kontinensről mindössze öt kis ország, Andorra, Gibraltár, Liechtenstein, Málta és Monaco nem indított versenyzőt.

Ejtőernyősök és lézershow. A látványos, telt házas megnyitóünnepség kétórás programja igen látványos volt. A magyar zászlót, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség és Nyíregyháza lobogóját ejtőernyősök hozták. A protokollbeszédek után már sötétedett, amikor bevonultak a csapatok, jött a gálaműsor, lézershow és tűzijáték.

Negyed tonna hús. A résztvevők az akkori főiskola éttermében kosztoltak. Naponta 250 kiló húst porcióztak ki, burgonyából 6-7 mázsa volt a napi felhasználás.

Beszakadt az úttest. A franciák busszal érkeztek Ferihegyről. Amikor befordultak a főiskolára, beszakadt a busz alatt az aszfalt, tűzoltóval kellett kimenteni a járművet. A bajt egy nem megfelelően befedett árok okozta.

Botrány. A hivatalos zászlófelvonást kellemetlen, politikai esemény zavart meg. A macedónok zászlaja ellen a görögök tiltakoztak, és hazautazással fenyegetőztek. Végül a zászlót levonták, a görögök maradtak. A megnyitón a Macedónia elé felkerült a táblára: a volt Jugoszlávia köztársasága.

Hatalmas kivetítő. A nézők kiszolgálására Nyíregyházára hozták Európa akkori legnagyobb és napsütésben is élvezetes képet adó kivetítőjét. A nyolcvan négyzetméteres képernyő 37 850 izzót foglalt magában, és a főiskola felőli kanyarban helyezték el.

ML