Szpari

2020.09.16. 07:53

Maszkos meccsen feledtetni a fiaskót

A csákváriaknál a harmadik számú kapus is mezőnyjátékos lesz.

Vasárnap a má­sod­osztályú mezőny egyetlen veretlen csapata, a Békéscsaba vendége volt a Szpari, és sajnos nem tudta megszakítani a békésiek sorozatát. Szerdán javíthatnak a mieink, mégpedig az eddig nyeretlen Csákvár ellen.

Miként az tudott, a sereghajtó vasárnapi, Dorog elleni meccsét elhalasztották, mert a Fejér megyei együttesnél nyolc koronavírusteszt pozitív eredményt hozott. Hat focista, egy vezető és az edző, Visinka Ede fertőződött meg. A felnőttkeret tagjai Berndt András irányításával csütörtöktől újra edzésbe álltak, de a meggyógyult játékosok mérkőzésen egyelőre nem játszhatnak, csak egy négyhetes protokoll után léphetnek majd pályára.

Halasztani akartak

– Szerettük volna a nyíregyházi találkozót is elhalasztani, de az MLSZ nem engedélyezte. Így kilenc mezőnyjátékosunk mellé csatlakozik majd harmadik számú kapusunk, Meszlényi Ábel tizediknek, valamint öt ifistánk leül a padra, hogy meglegyen a csapat – nyilatkozta a napokban az nso.hu-n ­Visinka Ede.

Az előző bajnokságban a csákváriak a negyedik helyen zártak, az itthoni meccset 2–0-ra nyerte a Szpari, a csákvári viszont a pandémiai miatt már elmaradt.

Magunk miatt is egy kötelező győzelemnek ígérkező mérkőzés elé nézünk, mert szeretnénk feledtetni a békéscsabai kisiklást.

– Ismét ott voltak a szurkolóink, és számomra különleges eseményt jelentett, hogy egymás mellett volt a két szurkolótábor, és közösen hol az egyik, hol a másik csapatnak drukkoltak. Érdekes volt, és dicséretes. A csákváriaknak problémái vannak, mi is megcsináltuk a tesztet hétfőn, remélem, nem lesz gond. Úgy vélem, amennyiben van egy Hornyákunk Békéscsabán, akkor szebben alakulhatott volna az eredmény, szerencsére Marci szerdán már visszatérhet. A nyolc meccsen szerzett hat gól nagyon kevés, már tíz felett kellene járnunk.

Nem szabad félvállról venni

– Már hétfőn kihangsúlyoztuk, hogy bár mi vagyunk az esélyesebbek, nem szabad félvállról venni a mérkőzést. Elemezgettük a csákváriak játékát, szervezett, jó csapat, persze nem tudni, hogy mennyire estek vissza a nyolcnapos karantén miatt, ami azért nem kevés kihagyás. No de mindenkinek megvan a saját problémája, mi arra koncentrálunk, hogy szerdán győzelemmel örvendeztessük meg szurkolóinkat – így Gálhidi György.

Tartani a távolságot

Ez a szerda esti találkozó a nézők számára is különleges lesz. A koronavírus-járvány második hulláma és a Nyíregyházán is növekvő fertőzésszám miatt a találkozón kiemelten figyel a klub az egészségügyi javaslatok betartására.

Ezért valamennyi szurkoló számára kötelező lesz a maszk használata, valamint a 1,5 méteres távolság betartása a jegyvásárlásnál, a beléptetésnél és a büféknél.

A klub vezetése kéri a szurkolókat, hogy a lelátókon lehetőség szerint két szék kihagyásával foglaljanak helyet.

ML


Labdarúgás: NB II.

9. forduló, szerda. Nyíregyháza Spartacus–Csákvár. Városi Stadion, 19., v.: Szőts (Buzás, Medovarszki).

Spartacus: Fejér – Svedyuk, Fodor, Jánvári, Galambos– Farkas A. – Kalocsai, Papp M., Ötvös, Gyurján – Hornyák.

További mérkőzések: Soroksár–Szombathely, Dorog–Szentlőrinc, DEAC–Kazincbarcika, Pécs–Budaörs (16), Kaposvár–DVSC, Ajka–Siófok, Vasas–Szolnok, Szeged–Gyirmót, Győr–Békéscsaba (19).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában