Labdarúgás

2022.01.15. 08:25

Iksszel indították az edzőmeccseket

A kisvárdaiak már két góllal is vezettek az azeriek ellen, a Szpari csak edzett pénteken.

KM

Forrás: kisvardafc.hu

Éppen az ilyen időjárás miatt vállalták a törökországi edzőtáborozást a kisvárdai focicsapatok. Pénteken délután remek körülmények között, igazi füves pályán játszotta első felkészülési meccsét az élvonalbeli Kisvárdai Master Good. A hazai bajnokság második helyezettje az azeri első osztályban harmadik Neftci Baku ellen. 


Negyedóra sem kellett ahhoz, hogy kétgólos legyen a mezőnyfölényben játszó kisvárdaiak előnye. Előbb az első helyzetet elpuskázó Claudiu Bumba vette be az európai kupaporondon gyakorta érintett bakuiak hálóját. Alig később a gólpasszt adó Driton Camaj növelte az előnyt. A kezdés helyzetek és gólok sokaságát ígérte, utóbbiból már csak egy született az első félidőben. A hajrában egyenlítettek az azeriek. 


A második félidőben ketten debütáltak a kisvárdai együttesben. A 18 éves Králik Péter először kapott lehetőséget a felnőtt együttesben, és az új szerzemény, a lengyel Rafal Makowski is pályára lépett. Ami a játékot illeti, miként az első játékrész második felében, most is az azeriek játszottak fölényben, ami végül góllá érett, és ezzel egyenlíteni tudtak. Ezt követően mindkét együttes megszerezhette volna a győztes találatot, de egyiknek sem sikerült. 
A várdaiak a tervek szerint kedden játsszák újabb felkészülési mérkőzésüket, mégpedig a cseh élvonalban ötödik Banik Ostravával. 
 

Kétszer tréningeztek 


Úgy volt, hogy pénteken a szintén Sidében táborozó Nyíregyháza Spartacus is lejátszotta volna első edzőmeccsét az orosz második ligás Habarovszk ellen. Nos, a találkozót elhalasztották jövő szombatra. Így aztán Feczkó Tamás pénteken délelőtt és délután is edzést vezényelt a játékosoknak.
 

Edzőmeccs

Kisvárda–Neftci Baku 2–2 (2–1) 


Kisvárda Master Good: Dombó – Peteleu (Makowski), Prenga (Králik), Kravcsenko (Csirkovics), Leoni – Melnik, Karabeljov – Camaj (Navrátil), Ötvös (Gosztonyi), Bumba (Czérna) – Mesanovics (Nagy M. K.) 

Gól: Bumba (12.), Mesanovics (14.), Camaj, illetve Makhmudov (42.), Nasirli (71.) 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában