Szpari

2023.03.12. 16:02

Idegenben ikszelt a Spartacus

A labdarúgó NB II. 27. fordulója előtt 16. helyen állt Nyíregyháza Spartacus 1–1-et játszott a Kazincbarcika vendégeként.

A fehér mezes nyíregyháziak egy pontot szereztek

Forrás: klub

A Nyíregyháza Spartacus öt nyeretlen bajnoki és zsinórban elszenvedett három vereség után a Kazincbarcikához látogatott vasárnap. Mindkét fél számára nagy volt a találkozó tétje, ugyanis a hazaiak egymást követő három győzelem után újabb sikerrel folytatták volna a menekülést a kiesés elől, míg a vendégek már kieső zónába csúsztak.

A Szpari rossz szériájában nem egy olyan meccs volt, amit irányított, helyzeteket dolgozott ki, de a gólokat az ellenfél lőtte. Valami ilyesmi ismétlődött meg ezúttal is. A nyíregyháziak kezdeményezőbben futballoztak, Novák Csanád a kapufát is eltalálta, a 21. percben mégis egy barcikai szabadrúgásból született meg a találkozó első gólja (1–0). A piros-kékek hajtottak az egyenlítésért, előbb Myke Ramos passza után Gresó Mátyás elől mentettek az utolsó pillanatban, majd Kovácsréti Márk jobb oldali lövése ment centikkel mellé, később pedig Sigér Ákos próbálkozását blokkolták. A 32. percben Pekár László ívelése a lécről ment ki, igaz, a másik oldalon is volt helyzet, Hrabina Alexnek kellett egy fejest védenie.

A hazaiak a szünetben kényszerűségből kapust cseréltek, Megyei I Gábor helyett Megyeri II Gábor állt be. Az új ember az 56. percben hibázott, Pekár sokadik szabadrúgására rossz ütemben jött ki, ezt kihasználva Ramos az üres kapuba fejelt (1–1).

A folytatásban mindkét fél közel járt az újabb gólhoz, a nyíregyházi kapu előtt a gólvonal környékén kellett menteni, a hazaiak úgy látták, hogy bent van a labda, a másik oldalon Adamcsek Máté kapuba fejelt, de lökés miatt nem adták meg a találatot.

A hajrá már nem hozott igazán nagy helyzetet, így a Szparinak be kellett érnie a döntetlennel, ami a csapat jelenlegi helyzetében nem sok, de több mint a semmi.

Labdarúgás: NB II., 27. forduló
Kazincbarcika–Nyíregyháza Spartacus 1–1 (1–0)
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, v.: Katona (Varga, Baghy).
Kazincbarcika: Megyeri I G (Megyeri II G., a szünetben). – Szekszárdi M., Ur, Lippai T., Süttő – Csatári, Heil, Kovács B. (Szabó B., 51), Székely K. – Pálinkás (Takács T., 85.), Kurdics (Bacsa, 65.). Vezetőedző: Csábi József.
Nyíregyháza: Hrabina – Kiss Á., Farkas B., Gengeliczki, Nagy B. (Major, 86.) – Sigér Á., Pekár (Szerető, 76.), Kovácsréti (Pataki, 76.), Gresó – Ramos (Adamcsek, 66.), Novák Cs. Vezetőedző: Visinka Ede.
Gól: Lippai T. (21.), illetve Ramos (56.).

További mérkőzések: Gyirmót–Csákvár 2–1 (2–1), Szentlőrinc–Kozármisleny 1–1 (1–0), Dorog–Mosonmagyaróvár 0–1 (0–0), Békéscsaba–Budafok 2–2 (2–0), Szeged–Soroksár 1–0 (0–0), Tiszakécske–Siófok 1–0 (0–0), Ajka–Haladás 2–1 (0–1), Pécs–Győr 0–1 (0–1), MTK–DVTK (hétfőn).

Az NB II. állása
1. Diósgyőri VTK 26 19 1 6 53–23  58
2. MTK Budapest 26 17 5 4 72–35  56
3. Pécsi MFC 27 12 11 4 29–21  47
4. Gyirmót FC Győr 27 13 6 8 44–32 45
5. FC Ajka 27 13 6 8 39–31 +8  45
6. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 27 12 7 8 33–28  43
7. Szombathelyi Haladás 27 11 6 10 38–40  39
8. ETO FC Győr 27 10 8 9 29–25  38
9. Soroksár SC 27 8 11 8 40–42  35
10. Budafoki MTE 27 9 7 11 30–36 34
11. Tiszakécske 27 9 7 11 28–35 34
12. Kazincbarcika 27 9 7 11 34–45  34
13. Mosonmagyaróvár 27 9 6 12 27–34  33
14. BFC Siófok 27 8 8 11 28–40 32
15. FC Csákvár 27 7 11 9 31–33  32
16. Békéscsaba 1912 Előre 27 7 8 12 36–41  29
17. Nyíregyháza Spartacus 27 7 7 13 34–40  28
18. Szentlőrinc SE 27 6 10 11 33–40 28
19. Dorogi FC 27 5 7 15 24–41  22
20. Kozármisleny 27 5 7 15 30–50  22

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában