Női labdarúgás, Nyíregyháza Spartacus FC

2023.08.21. 10:46

Magabiztos továbbjutás a kupában

Az Eger otthonában kezdte meg kupaszereplését a Szpari női csapata.

Remek játékkal jutott a harmadik fordulóba a Szpari.

Fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

A második fordulóban kapcsolódott be a Magyar Kupa küzdelmeibe a Szpari női felnőtt együttese, melynek első ellenfele az Eger csapata volt. A házigazda kezdte jobban a mérkőzést, és egy pontrúgás után Kóka Jázmin Éva révén a tizenegyedik percben a vezetést is sikerült megszereznie. A félidő derekán aztán tempót váltottak a nyíregyháziak, pontosabban kezdtek játszani, magasabb ritmusra kapcsoltak, amit az egriek már nem tudtak levédekezni, így Szalanics Dóra meg is szerezte az egyenlítő találatot. A szünet előtt pedig a vezető gól is megszületett, újra Szalanics talált be egy szabadrúgást követően.

Szalanics tarthatatlan volt

A második félidőben próbált támadni az Eger, de stabil volt a Spartacus védekezése. A 70. majd a 71. percben egy-egy kiállítás után mindkét gárda megfogyatkozott – egri oldalról éppen a Nyíregyházáról igazolt Vig Klaudia volt kénytelen elhagyni a pályát, míg vendégrészről Kertész Tünde számára ért véget idő előtt a találkozó –, de ez sem zavarta meg a szabolcsi lányokat, akik  magabiztos játékkal növelni tudták az előnyüket. Előbb Urai Bianka átlövés után szerzett gólt a 78. percben, majd három perccel később Szalanics Dóra a saját maga harmadik, míg csapata negyedik gólját lőtte, ezzel beállítva a végeredményt. A győzelem továbbjutást ér a harmadik fordulóba, ahol a Hatvan lesz az ellenfél.

– Gratulálok a lányoknak a továbbjutáshoz – értékelt a lefújást követően Sándor Dávid vezetőedző. – Ez volt az első tétmérkőzésünk a szezonban és hát mindig jó győzelemmel kezdeni. Sokat kell még dolgoznunk, hiszen nagyon fiatal a keretünk, nekik pedig időre van szükségük ahhoz, hogy felvegyék a rutinosabb csapatokkal a versenyt. Az ilyen győzelmek ellenben nagyon sokat tudnak ebben segíteni.

Labdarúgás: Magyar Kupa 2. forduló
Eger SE–Nyíregyháza Spartacus FC 1–4 (1–2)
Eger, Felsővárosi Sporttelep, v.: Molnár-Sáska (Kecső, Szabó).
Eger: Gyöngy – Kovács N., Pintér, Végh K., Bederna (Kovács B., 64.), Polányi, Végh D., Bíró, Kóka (Bukta, 64.), Vig, André. Vezetőedző: dr. Vitányi László.  
Nyíregyháza: Verdes – Kertész, Csábi, Bodnár, Bakó, Szerb, Hrinkó (Varga, 55.), Novák (Kocsis, 75.), Szalanics (Benedek, 87.), Urai (Szondi, 87.), Moravszki (Zsigó, 55.). Vezetőedző: Sándor Dávid.
Gól: Kóka (11.), illetve Szalanics (35., 44., 81.), Urai (78.). Kiállítva: Vig (71.), illetve Kertész (73.).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában