Atlétika, Nyíregyházi Sportcentrum

2023.11.17. 14:47

Elkezdték a felkészülést az atléták

A jövő évben is komoly hangsúlyt fektet az atlétáira a Nyíregyházi Sportcentrum.

Kőhalmi Richárd, Kerekes Dóra, Helebrandt Máté és Vas László (b-j) a sajtóeseményen.

Fotó: Sipeki Péter

Fontos év lesz a 2024-es a Nyíregyházi Sportcentrum atlétái számára, hiszen az Európa-bajnokság mellett a soron következő olimpiai játékokat is jövő nyáron rendezik. Mint ismert, a Sportcentrum történelmet írt azzal, hogy az idei budapesti atlétikai világbajnokságon öt sportolója is ott lehetett. A legjobbak pedig már meg is kezdték a felkészülést a jövő évi szezonra.

Az Eb és az olimpiai is cél

– Kiemelten fontos szezon áll előttünk, hiszen az Európa-bajnokság mellett az olimpia is jövőre lesz – kezdte mondandóját a Continental Arénában tartott pénteki sajtóeseményen az immáron a negyedik ötkarikás játékára készülő Helebrandt Máté. – Az Európa-bajnokságra már megvan a szintem, viszont az olimpiára egy nagyon komoly 1:20:10-es kvalifikációs időt határozott meg a nemzetközi szövetség, így ott leginkább a kellő mennyiségű világranglista pont megszerzésében bízhatok. Fantasztikus dolog részt venni az olimpián, ott lenni a világ legjobbjai között. Természetesen szeretnék Párizsban is rajthoz állni, előtte viszont az Eb, a magyar bajnokság és még egy államvizsga is vár rám.

Kezdődik a felkészülés

A Nyíregyházi Sportcentrum igyekszik mindenben segíteni a sportolóit, ennek okán a magasugró Bakosi Péter már Stuttgartban készül, Helebrandt Máté a napokban utazik Portugáliába, míg a diszkoszvető Kerekes Dóra Ciprusra repül, ahol a szombathelyi dobóatlétákkal kezdi meg az alapozást. 

– Nagyon szeretek velük együtt dolgozni, a szombathelyi csapattal közösen utazom, és ideális körülmények között készülhetünk – nyilatkozta Kerekes Dóra. – Mivel mi csak szabadtéren tudunk edzeni, ezért is fontos számunkra egy-egy ilyen edzőtábor.

Komoly eredményekben bízva

A sportolóktól a szakág vezetése is jó eredményeket vár, hiszen számos eseményen mérettetik majd meg magukat.

– A 2024-es egy meghatározó év lesz számunkra – mondta Vas László szakágvezető. – Szeretnénk megismételni, sőt túlszárnyalni az idei eredményeinket. Három-négy atlétánknak is reális esélye van arra, hogy ott legyen a kontinenstornán, vagy Párizsban az olimpián. Nehezíti a helyzetet, hogy az Eb éppen az ötkarikás játékok előtt van, így ott már nem lehet pontokat szerezni. 

A tervek szerint a jövő év elején ismét az Atlétikai Centrum ad majd otthont a fedettpályás bajnokságnak, de lesz korosztályos ob és nemzetközi Bronz verseny is. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában