Kosárlabda

2023.12.11. 19:41

Magabiztos győzelemmel szakadt meg a Cápák rossz sorozata

A Hübner Nyíregyháza BS végig vezetve nyert a DEAC U23-as csapata ellen.

A Blue Sharks úgy várhatta az idei utolsó hazai mérkőzését, hogy a szezonban még nem nyert bajnoki meccset a Continental Arénában és kilenc meccse nyeretlen az NB I./B-ben, viszont erőt meríthetett a múlt csütörtöki, dupla hosszabbításban elért kupasikerből.

A nyíregyháziak az utóbbi időben rájuk jellemző módon remek védekezésekkel indítottak a DEAC U23 ellen, Végső Bálint, Sioeli „Joel” Vaiaingina és a később beálló Szobi Dániel is nagy mezőnymunkát végzett. Támadásban Bus Iván vette hátára a csapatot, amellett, hogy irányította társait, gyorsan eljutott nyolc pontig. Az első negyed végén inkább a Cápák lehettek csalódottak az eredmény miatt, mert jobb dobószázalékkal meggyőzőbb is lehetett volna az előnyünk. A hazaiaknak a második negyed elején Bonifert Bendegúz jó megmozdulásaira építve sikerült lassacskán ellépniük. A védekezésük továbbra is dicsérhető volt, majd amikor jött egy hullámvölgy Végső egymás után két bedobott hármassal mozdította el gárdáját a holtpontról.

A mérkőzés a korábban látottakhoz hasonlóan folytatódott a fordulás után. Támadásban nem remekeltek a mieink, de Völgyi Marcell és társai nagyot küzdöttek. A harmadik negyed második felében aztán Füzi Róbert egymást követő két kosarával megléptek a Cápák, később Joel két óriási blokkal ugrasztotta talpra a kispadot, a játékrész utolsó percében pedig egy hatalmas zsákolással a nézők hangulatát is meghozta. Tizenhét pontos vezetésről kezdődött a negyedik etap, ám a DEAC hibákat kihasználva közeledett. A vendégek minden mindegy alapon agresszív védekezésbe kezdtek, de a végig jól játszó Bus büntetői és Végső újabb hármasa lehűtötte a kedélyeket. Stabilizálódott a különbség, sőt, Joel hármasával már húsz volt közte, a légiós aztán még zsákolt is egy nagyot.

A Debrecen az utolsó másodpercig nem adta fel, de már nem forgott veszélyben a Nyíregyháza győzelme. A Blue Sharks megszakította a kilencmeccses rossz sorozatát és megszerezte az első hazai győzelmét a bajnokságban!

Kosárlabda: NB I/B, Piros-csoport
Hübner Nyíregyháza BS–DEAC U23 76–63 (18–15, 22–15, 19–12, 17–21)
Continental Aréna, v.: Gaál, Sentényi, Gombos.
Nyíregyháza: Bus 12, Végső 11/9, Nagy 6/6, Vaiangina 11/3, Tarján 4. Csere: Szobi 2, Völgyi 6, Bonifert 8, Glatz 3/3, Geiger 2, Füzi 8, Vaskó 3/3. Vezetőedző: Merim Mehmedovic.
DEAC: Ságodi 10, Neuwirth 9/9, Várszegi 11/9, Hegedüs 2, Czermann 7. Csere: Tóth 2, Hőgye 7/3, Fekete 2, Bata 8, Hibján, Csizmadia 3, Fekete-Gál 2. Vezetőedző: Kádár Tamás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában