Tippek

2024.03.29. 18:51

Felújít? Építkezik? Jó, ha ezt tudja!

Ma egy szakemberre 52 napot kell várni, a tavalyi 58 helyett, a munkadíjuk viszont 18%-kal emelkedett, ezzel átlépve a 10 ezer forintos lélektani határt – ismertette friss kutatásának eredményeit a Mapei Kft. A cég minden évben közzéteszi az aktuális építőipari adatait és szondázza a szakemberek hangulatát.

MW

Forrás: Shutterstock

Egy megrendelőnek átlagosan már csak 52 napot kellett várakoznia az építőipari szakemberekre, a munkadíjak viszont jelentősen nőttek. Tavaly ez még 58 nap volt, így a javulás 10 százalékos, ami szerencsére össze sem hasonlítható a 2022-es adattal, amikor is ez az adat 138 nap volt. A várakozási idő drasztikus mérséklődése viszont a kereslet miatt rövidült le, mert ahogy azt korábban írtuk, a piac egyelőre még kivár. A szakértők szerint hozzájárul az is, hogy továbbra is áramlik ki a munkaerő az osztrák és a német piacra, de a német építőipar is visszaesett, így már nem mennek annyian, mint korábbi években.  

A kutatás szerint a szakemberek közül a legtöbbet, majd 2 hónapot a kőművesekre kell várni, a leggyorsabban a villanyszerelők vonulnak ki – kicsivel több mint egy hónap után. A Mapeinél utánajártak annak is, hogy a munkák mérete alapján mekkora a várakozási idő: a legtöbbet a nagy beruházások esetében – 68 napot – a legkevesebbet pedig a 6-10 fős munkáknál – 32 napot – kellett várni. Ma az átlagos négyzetméterár 10215 forint, ami 18 százalékkal magasabb az előző évinél. Az árnövekedés hátterében részben az inflációs hatás áll, valamint a csökkenő kereslet hatása miatti áremelés. Jó tudni: a legdrágábban Pest megyében dolgoznak a szakemberek: négyzetméterenként átlagosan 12 364 forintot kell fizetni nekik. A legolcsóbb 7649 forinttal pedig az észak-alföldi térség. 

Az építőipar általános hangulata kevésbé optimista, mert a megkérdezett szakemberek szerint a korábbi CSOK-hoz képest a CSOK Plusz iránti érdeklődés 44 százalékkal csökkent. A MAPEI ügyvezetője ugyanakkor figyelmeztetett, aki építkezésben gondolkodik, annak érdemes most belevágni, mivel az alapanyagárak várhatóan emelkedni fognak, a polisztirol esetében például februárban már 10 százalékos drágulást észleltek.  

Markovich Béla a Mapei ügyvezetője ennek ellenére optimista, mert úgy véli, azok, akik úgy gondolják, hogy az építőipar jó irányba halad, a javulás okaként az ágazat fejlődését (26%), így például a minőség iránti igény elterjedését említik, a kóklerek visszaszorulását (21%), a munkát megkönnyítő technológiai fejlődést (11%), valamint az állami támogatások pozitív hatását (10%). A szakember szerint ezek biztató előjelek, melyek az építőipari kultúra fejlődését és a kereslet javulását jelzik!

Új vagy felújítandó lakást keres? Irány az ingatlanbazár.hu!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!