Kisvárda hírei

2013.03.28. 17:08

Negyven alkotó, 131 alkotása a XXI. Tavaszi Tárlaton, Kisvárdán

Kisvárda - Ébredés, reneszánsz, tavasz, kikelet az élet kezdete, a szép elindulása, ezt jelenti a Tavaszi Tárlat Kisvárdán.

Kisvárda - Ébredés, reneszánsz, tavasz, kikelet az élet kezdete, a szép elindulása, ezt jelenti a Tavaszi Tárlat Kisvárdán. A Rétközi Múzeum (Rétközi Muzeális Gyűjtemény, az új elnevezése) és Baráti Köre, az Első Kisvárdai Képzőművészeti Műhely valamint a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza, immár XXI. alkalommal rendezte meg a Felső–Szabolcsi képzőművészek Tavaszi Tárlatát.

A tárlat megnyitása március 27–én, szerdán délután három órakor volt Művészetek Háza kiállítótereiben. Szeregnyi László népművelő köszöntőjében, rövid áttekintést adott a kezdetektől napjainkig. Az első tárlaton még csak öt alkotó húsz alkotással jelentkezett. Most a XXI.–en, két ország, (Szlovákia, Ukrajna) 10 településének, negyven alkotója, százharmincegy alkotását láthatják a tárlatlátogatók.

A város polgármesterének, Leleszi Tibor a köszöntőjében külön köszöntötte a testvérváros Királyhelmec polgármesterét, Balogh Józsefet és a Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának elnökét, a Magyar Kultúra Lovagját, Nick Ferencet. Köszöntőjében kiemelte, hogy egy festmény, egy műalkotás elrejtett érzéseket, gondolatokat és élményeket hoz felszínre.

Gyönyörködtetni szeretnének

–Immár 21. alkalommal találkozunk, körös–körül friss ízekkel – kezdte megnyitó beszédét Nagypál Béla etnográfus– illatokkal, színekkel ünnepel, vagy inkább didereg a tavasz. Ezért a csípős telet idéző szélben is érezzük: a kikelet már visszavonhatatlan….Így van ez akkor is ha „csak” gyönyörködtetni szeretnénk, láttatni a természet csodáit, átélni a részletek izgalmát, rejtőzködő szépséget, egy vonal finom ívét, a fények és árnyékok játékából életre kellő test vonzását... Voltaképpen az alkotást igazoló élmény mindig a szemlélőben lobban fel. Jelentéssel mindig a közönség ruházza fel a műtárgyat. A művész nyilvánosságra ítéltetett. …Íme, életünk jelei, mások felé forduló gesztusaink nem pusztán hasznossági szempontból vehetők számba…

–A megértés, az elfogadás igényével álljanak meg egy–egy alkotás előtt, és látva lássanak. De legfőképpen szeressék az itt és most bemutatkozókat – fejezte be a kiállítást megnyitó gondolatait Nagypál Béla etnográfus.

Papíron, vásznon, fában, kőben a teljesség

A tárlat bemutatkozási lehetőséget biztosítása nemcsak a Felső–Szabolcsi, hanem a régiónkhoz tartozó, de határainkon kívüli, kárpátaljai, felvidéki, erdélyi, alkotóknak. Van kiállító Anarcsról, Dögéből, Gyulaházáról, Tarpáról, Tuzsérról, Miskolcról, s a legtöbben, 19–en Kisvárdáról 59 alkotással. Királyhelmecről négy alkotó öt alkotást, míg Munkácsról egy alkotó két alkotással mutatkozik be. Olajképek, grafikák, ceruzarajzok, akvarellek, tus és tollrajzok mellett, kő, fa csont, és szaru faragások, s intarziák láthatók a kiállítótérben. Az alkotásokat változatos témák, mesteri kidolgozás és a tudás jellemzi.

A kiállítás megnyitóján, immár hagyományosan közreműködött a Weiner Leó Alapfokú Zene– és Művészeti Iskola.

A nemzetközi tárlat alkotásai április 30–ig. látható a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza kiállítótereiben.

Vincze Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!