Magyarország

2011.07.02. 12:38

Galambos-ügy - Politikai okot sejtenek a háttérben volt szocialista kormánytagok

Budapest (MTI) - Egykori szocialista kormánytagok szerint politikai oka van annak, hogy meg nem erősített hírek szerint pénteken házkutatást tartottak Szilvásy György korábbi titokminiszternél, és őrizetbe is vették. 

Budapest (MTI) - Egykori szocialista kormánytagok szerint politikai oka van annak, hogy meg nem erősített hírek szerint pénteken házkutatást tartottak Szilvásy György korábbi titokminiszternél, és őrizetbe is vették. Molnár Csaba - aki közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter volt a Gyurcsány-kormányban, majd a Miniszterelnöki Hivatalt vezette - az MSZP-választmány szombati ülése előtt újságíróknak azt mondta: ha igazak a hírek, és valóban állam elleni bűncselekményekkel gyanúsítanak korábbi tisztviselőket, az a rendszerváltás óta példátlan eset. "Egészen elképesztőnek és furcsának találom ezt a dolgot, teljesen biztos vagyok benne, hogy a független magyar bíróság előtt nem tud megállni az, hogy valakit államellenes bűncselekménnyel akarnak megvádolni. Ez az ötvenes évek tempója" - jelentette ki.

Lamperth Mónika korábbi belügyminiszter úgy nyilatkozott: csak sajtóhírekből értesült arról, ami Szilvásy Györggyel történt, erre pedig nem alapozhat véleményt. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy megítélése szerint politikai döntés születetett-e, úgy válaszolt: "erősen hajazok erre, mert nem ez lenne az első ilyen lépése az ügyészségnek".

Gyurcsány Ferenc volt kormányfő a Facebookon azt írta: "beszéltem Szilvásy családjával. Annyi világos, hogy Gyurit hajnalban őrizetbe vették, és államellenes bűncselekménnyel gyanúsítják. Gondolom kémkedéssel, mint korábbi beosztottját, Galambos Lajost" - írja a bejegyzésben Gyurcsány Ferenc.

Péntek este a Hír Televízió közölte, hogy házkutatást tartanak Szilvásy Györgynél. Információik szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója, Galambos Lajos terhelő vallomást tett ellene a katonai ügyészségen, ezzel függ össze a házkutatás. A hvg.hu és a hírszerző.hu hírportálok meg nem erősített információi szerint őrizetbe vették a Gyurcsány-kormányban a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterként tevékenykedő Szilvásy Györgyöt. A Budapesti Katonai Ügyészség nem kommentálta az értesüléseket.

Galambos Lajost pénteken házi őrizetbe helyezte a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját kémkedéssel gyanúsítják.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!