Magyarország

2012.05.17. 17:50

BM: a PIN-díj igazolja az eddigi munkánkat

Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - A Belügyminisztérium (BM) megerősítette az MTI információját, amely szerint az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) az idén Magyarországnak ítéli a közlekedésbiztonsági teljesítményt értékelő PIN-díjat, hozzátéve, hogy Dániával megosztva kapja az ország.

Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - A Belügyminisztérium (BM) megerősítette az MTI információját, amely szerint az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) az idén Magyarországnak ítéli a közlekedésbiztonsági teljesítményt értékelő PIN-díjat, hozzátéve, hogy Dániával megosztva kapja az ország.Nagy Linda, a BM szóvivője csütörtökön az MTI-nek kifejtette: a tárca úgy látja, ez a díj annak a munkának az elismerését jelenti, amelyet a súlyos és halálos balesetek visszaszorítása érdekében végeztek. A szóvivő hangsúlyozta: a minisztérium mindent megtesz azért, hogy az ország megfeleljen annak az uniós elvárásnak, hogy 2020-ra legalább a felére csökkenjen a halálos balesetek száma. "Ennek érdekében hatékonyan érvényesítjük a jogszabályokat, és fokozott figyelmet fordítunk a notórius szabálysértőkre, ezzel egyúttal a szabályosan közlekedőket is védjük" - tette hozzá.

Mint mondta, úgy tudják, azért Magyarországot tünteti ki az ETSC, mert az utóbbi években jelentősen csökkent a halálos balesetek száma. Hozzátette: a szabálysértési törvény nemrég történt módosításával is az volt a céljuk, hogy ezt a trend folytatódjon.

A Központi Statisztikai Hivatal honlapján elérhető adatok szerint 2007 óta folyamatosan csökken a halálos balesetek száma Magyarországon. Míg 2007-ben 1106 végzetes baleset történt a közutakon, addig 2009-ben 752, tavaly pedig már csak 563.

Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács nemzetközi együttműködésben közlekedésbiztonsági kutatási-fejlesztési tevékenységet végez, szakértői tanácsokkal látja el az Európai Bizottságot, az Európai Parlamentet, valamint az EU tagállamait. A szervezet 2006-ban határozta meg az úgynevezett Közlekedésbiztonsági Teljesítmény Indexet (PIN), amely a tagállamok teljesítményének összehasonlításával lehetővé teszi a legjobb gyakorlatok népszerűsítését Európában. A tanács PIN-díjjal jutalmazza a legjobban teljesítő ország közlekedésbiztonsági politikáért felelős magas rangú döntéshozóját. Magyarország és Dánia idei elismerését hivatalosan június 20-án jelentik be.

Címkék#PIN-díj#bm

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!