Nagyvilág

2010.07.22. 13:17

Némileg erősödött Fico pártja Szlovákiában

<p>Választási eredményéhez képest erősödött Robert Fico ellenzékbe került pártja Szlovákiában. A szociáldemokrata Smer most a voksok 42 százalékát szerezné meg, míg június 12-én nem egész 35 százaléknyian szavaztak Ficóékra.</p>

Ez a pozsonyi Focus ügynökség július első felében végzett reprezentatív felméréséből derül ki, melynek adatait a Független Hírügynökséghez is eljuttatták.

A több mint ezer fő megkérdezésével készült közvélemény-kutatás alapján más pártoknál nincs nagyobb elmozdulás a választási eredményhez képest. Ján Slota ötszázalékos bejutási küszöböt épphogy meghaladó Szlovák Nemzeti Pártja egy hónappal a választások után bő egy százalékponttal, 6,2 százalékra "javított".

Nem sokat változott a népszerűségi mutatójuk

Ficóék 42 százalékával szemben a négy új kormánypárt összesen 43,2 százalékot szerezne. Választási eredményükkel egybevetve nem sokat változott népszerűségi mutatójuk. Iveta Radičová kormányfő pártja, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (amelynek Mikuláš Dzurinda külügyminiszter az elnöke) 14,7 százalékot fogna a választási 15,42 helyett. Nem egész egy százalékpontot esett Bugár Béla Híd pártja, amelynek most 7,2 százalékot mértek. Fél százalékkal, 9 százalékra erősödött a Kereszténydemokrata Mozgalom, és két tizeden belüli emelkedés tapasztalható a Szabadság és Szolidaritás esetében, amely most 12,3 százaléknyi voksot szerezne.

Viszonylagos adatokról van szó

Visszaesett annak a két pártnak a támogatottsága, amelyek a választás előtt parlamentiek voltak, most azonban nem jutottak be. A választásokig Csáky Pál, most azonban már Berényi József vezette Magyar Koalíció Pártja a 4,33 százaléknyi voks helyett 3,4 százalékot érne el, és 2,1 százalékra feleződött Vladimír Mečiar  Néppárt -Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmának választási eredménye.

A válaszadók 68 százaléka járulna urnához, a többiek körülbelül fele nem, másik fele pedig nem tudott vagy nem akart érdemi választ adni a részvételét firtató kérdésre.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!