Nagyvilág

2011.02.12. 05:48

Erős földrengés Chilében, a tavalyi katasztrófa helyszínén

<p>Az amerikai földtani intézet (USGS) adatai szerint 6,8-es erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint péntek délután Chile csendes-óceáni partvidékét, ahol egy évvel ezelőtt pusztított nagy erejű földmozgás és az azt követő szökőár.</p>

A rengést a következő órákban több utórengés is követte, amelyek között volt egy 5,9-es és egy 6,1-es erejű is - közölte az USGS. Esetleges sérültekről vagy áldozatokról nem érkeztek jelentések, ám a beszámolók szerint a tavalyi földmozgás túlélői körében pánik tört ki, amikor ismét megmozdult a föld.

A hatóságok szerint a földrengés epicentruma a Csendes-óceánban volt, mintegy 70 kilométerre Concepcion városától, ám az első földmozgást az ország középső részén is érezni lehetett. A part menti területekről megelőzésképpen azonnal evakuálták a lakókat, ám végül nem kellett szökőárriadót elrendelni.

Tavaly februárban ugyanezt a térséget rázta meg egy rendkívül erős, a Richter-skála szerinti 8,8-as magnitúdójú földrengés. A földmozgásban és az azt követő szökőárban több mint ötszáz ember vesztette életét és mintegy 30 milliárd dolláros kár keletkezett. Kiderült továbbá, hogy a part menti cunami-figyelő rendszer nem működik megfelelően, így a hatóságok vizsgálatot indítottak a riasztási rendszer problémáinak kiderítésére.

A mostani katasztrófa után a térségbe látogatott Sebastian Pinera chilei államfő, aki úgy fogalmazott: az ország tanult a tavaly februári tragédiából. "Jobban fel vagyunk készülve, de mindig szükség lesz arra, hogy együttműködjünk az emberekkel" - fogalmazott az elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!