Nagyvilág

2011.11.20. 09:43

Európai nyugdíjkorhatár és átlagnyugdíj - Szlovákia, Lengyelország, Románia, Ukrajna (3.rész) KÖRKÉP

SZLOVÁKIA:     A nyugdíjkorhatár jelenleg 62 év, két évvel magasabb, mint az 1989-es rendszerváltás idején.

SZLOVÁKIA:

    A nyugdíjkorhatár jelenleg 62 év, két évvel magasabb, mint az 1989-es rendszerváltás idején. Hosszabb ideje azonban a jobboldali kormányzati és szakértői körökben mérlegelik a nyugdíjkorhatár 65 évre emelését, azt állítván, hogy ellenkező esetben az államnak a közeljövőben már nem lesz elég anyagi fedezete a nyugdíjak fizetésére. Döntés azonban még nem született. A nyugdíjak reálértékét a jelenlegi rendszerben, amelyet még az előző, Robert Fico irányította balközép kormány vezetett be, úgy próbálják bebiztosítani, hogy a nyugdíjak összegét évente rendszeresen valorizálják. A valorizáció nagyságát az előző év inflációjából és az átlagkeresetek alakulásából számítják ki. E modell alapján 2011 januárjában a nyugdíjak egységesen 1,8 százalékkal emelkedtek. A sajtóban közölt információk szerint ha a Fico-kormány maradt volna hatalmon, akkor ugyanennek a modellnek az alapján a nyugdíjemelés 2-3 százalékos, tehát valamivel magasabb lett volna.

    Iveta Radicová kormánya ezt a modellt megváltoztatta, s 2012-től kezdve a nyugdíjak egységesen egy fix összeggel lesznek emelve, amelyet a mindenkori kabinet határoz meg. Ennél az új modellnél, amelyet még a parlamentnek is jóvá kell hagynia, a kormány az inflációt fogja figyelembe venni. Végleges döntés a jövő évi nyugdíjemelésről még ugyan nincs,  de a munkaügyi és népjóléti minisztériumtól nem hivatalosan olyan információk láttak napvilágot, hogy ez jövőre várhatóan 14,1 euró, míg 2013-ben 11,8 euró lesz. "A százalékos rendszer a magas nyugdíjaknak kedvezett, az új mechanizmus igazságosabb" - állítja Jozef Mihál, tárcavezető. Hozzátette: a kisnyugdíjaknál a jövőben százalékban jóval magasabb lesz az évi növekedés, mint a magas nyugdíjaknál.

    LENGYELORSZÁG:

    Évtizedek óta nem változott a nyugdíjkorhatár, amely a férfiak számára 65, a nők számára pedig 60 év. Kivételt képeznek a rendvédelmi szervek dolgozói, akik már 15 év szolgálati idő után nyugdíjba mehetnek. Külön szabályok vonatkoznak rajtuk kívül a bányászokra, a mezőgazdasági termelőkre, bírákra, ügyészekre és az egyházi személyekre is. Donald Tusk miniszterelnök bejelentette, hogy a férfiak és nők nyugdíjkorhatárát, tekintettel a társadalombiztosítási hivatal (ZUS) krónikus hiányára és a kedvezőtlen demográfiai mutatókra, 2013-tól kezdve fokozatosan kiegyenlítik, és mindkét nem számára 67 évre emelik, oly módon, hogy a férfiak 2020-ra, a nők pedig 2040-re érik el ezt. A rendvédelmi dolgozók kedvezményét úgy módosítják, hogy leghamarabb 55. életévük betöltése után és legkevesebb 25 év szolgálati idővel mehetnek nyugdíjba. A reform nem érinti a már nyugdíjban lévőket. 

    Gondot jelent a minimálnyugdíj reálértékének fokozatos csökkenése is. Míg az elmúlt évtized elején ez az átlagfizetés 30 százalékát tette ki, jelenleg  annak csak 22 százaléka, tíz év múlva pedig 15 százalékára fog mérséklődni. Az átlagnyugdíj az átlagfizetéshez viszonyítva az elmúlt évtizedben szintén csökkenő tendenciát mutat, a 2003. évi 57,5 százalékról 2010-re 56,3 százalékra csökkent, de voltak évek, amikor ennél lényegesen alacsonyabb volt. A központi statisztikai hivatal szerint 1992 óta az átlagnyugdíj bruttó reálértéke a mezőgazdaságon kívül 2009-re 43,2 százalékkal emelkedett. A mezőgazdaságban 1992-2009 között 59,8 százalékkal, míg 2008 és 2009 között 4,9 százalékkal emelkedett a nyugdíjak reálértéke.

    ROMÁNIA:

    A nyugdíjkorhatár férfiak esetében 64 év és két hónap, a nők esetében 59 év és két hónap a munkaügyi minisztérium adatai szerint. A román parlament tavaly fogadta el az új nyugdíjtörvényt, amelynek értelmében fokozatosan nő az általános nyugdíjkorhatár. Így a férfiak esetében 2030-tól a 65 évet állapítja meg a jogszabály, a nők esetében a 63 évet. A nyugdíjrendszer fenntarthatósága miatt növelték a nyugdíjkorhatárt és szigorították a korkedvezményes nyugdíjazás körülményeit. Az Európai Unió tagállamai közül ugyanis Romániában az egyik legalacsonyabb a valós nyugdíjazási korhatár, amely 56 év.

    Az utóbbi két évben csökkent a nyugdíjak reálértéke, hiszen legutóbb 2009 októberében emelték az öregségi járandóságokat. A román statisztikai hivatal szerint 2009 októbere és 2011 októbere között 11,71 százalék volt az infláció. A nyugdíjak reálértékét az is csökkentette, hogy a román kormány növelte a nyugdíjakra kivetett egészségügyi járulékot. Romániában az átlagnyugdíj értéke 776 lej (55 ezer forint).

    UKRAJNA:

    Idén októberben lépett hatályba az új nyugdíjtörvény, amely legnagyobb horderejű rendelkezésként 55-ről 60 évre emelte a nők nyugdíjkorhatárát. Az új jogszabály szerint az 1961. április 1-je után született ukrán nők csak 60 éves korukban mehetnek nyugdíjba. Azoknak a nőknek a nyugdíjkorhatára, akik 1956. október 1. és 1961. április 1. között születtek, lépcsőzetesen emelkedik, évente hat hónappal. A törvény a férfiak esetében változatlanul hagyta a 60 éves nyugdíjkorhatárt, mivel az ukrán férfiak átlagéletkora mindössze 62 év. Kivételt képeznek a köztisztviselői munkakörben dolgozó férfiak, ők a jövőben 62 éves korukban mehetnek nyugdíjba.

     A jogszabály korlátozta a maximálisan kifizethető nyugellátmányt, amely nem haladhatja meg a létminimum összegének tízszeresét, ami jelenleg közel nyolcezer hrivnyának (kb. 200 ezer forint) felel meg. Az ukrán nyugdíjak átlagösszege 2011 szeptemberében 1,2 ezer hrivnya volt, miután az első fél évben 9,2 százalékkal nőtt a megelőző év azonos időszakához képest. Az Ukrajnában élő közel 14 millió nyugdíjasból azonban mintegy nyolcmillió minimális öregségi nyugdíjat vagy annál alig nagyobb ellátmányt kap. A hivatalosan megállapított létminimum összegéhez kötött minimális öregségi nyugdíj az elmúlt hat év során megduplázódott, és jelenleg 784 hrivnyát tesz ki.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!