Nagyvilág

2014.03.05. 10:42

Perlik a Kárpáti Igaz Szó-t az ukrán nacionalisták

Az ukrán nacionalista Szvoboda párt beregszászi aktivistája pert indított a Kárpáti Igaz Szó ellen, mert a lap egyik tavalyi cikkének interjúalanya szerint „itt ukránok soha nem éltek”.

Az ukrán nacionalista Szvoboda párt beregszászi aktivistája pert indított a Kárpáti Igaz Szó ellen, mert a lap egyik tavalyi cikkének interjúalanya szerint „itt ukránok soha nem éltek”.

A felperes által sérelmesnek ítélt véleményt tartalmazó cikk azt követően jelent meg, hogy a kisebbségellenes Szvoboda párt a múlt év március 16-án a mindössze pár napig létezett Karpatszka Ukrajina kikiáltásának 74. évfordulójára meglehetősen agresszív külsőségektől kísért fáklyás felvonulást tartott Beregszászott. A felvonulók zömét a hágókon túlról érkezett, galíciai nacionalisták alkották, akik magyarellenes jelszavakat skandáltak.

A Kárpáti Iga Szó ominózus cikkében megszólalt Veres Péter, a magyar-orosz tannyelvű Beregszászi 10. Számú Középiskola igazgatója, aki elmondta, hogy semmiféle politikai megnyilvánulást nem érzékel az intézményben. A két kollektíva jól megvan egymás mellett, holott teljesen mások a kulturális gyökereik.

– Tősgyökeres beregszászi vagyok, és úgy tudom, itt ukránok soha nem éltek – nyilatkozta akkor az igazgató.

Fedor Szavcsuk, a Szvoboda beregszászi szervezetének elnöke, aki maga is újságíróként dolgozik az egyik helyi lapnál, ezt a megállapítást sérelmezi, és keresetében arra kéri a bíróságot, hogy cáfolja meg annak tartalmát. Tavaly májusban benyújtott keresetének tárgyalását szerdán kezdte meg az ungvári járásbíróság. Kőszeghy Elemér, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője megkeresésünkre elmondta, hogy nem érdekli a per kimenetele, mivel a Szvobodával még a bíróság útján sem kíván érintkezni.

– Egyébként külön hálás vagyok a pernek, bármilyen ítélet születik – nyilatkozta a főszerkesztő. – Ez a per afféle lakmuszpapírja az új hatalomnak, s általában, az ukrajnai sajtószabadságnak is.

Palkó István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!