Premier League

2020.11.07. 21:12

Edzője szerint a Southamptonnak jót tesznek a zárt kapus meccsek

A csapat 2-0-ra legyőzte a Newcastle Unitedet a nyolcadik forduló pénteki játéknapján, és a tabella élére állt.

Ralph Hasenhüttl vezetőedző szerint az angol labdarúgó-bajnokságban listavezető Southampton csapatának jót tesznek a koronavírus-járvány miatti zárt kapus mérkőzések.

„Elképesztő, amit a csapatom jelenleg csinál. Félelmetes, de számomra nem annyira meglepő, mert látom, hogyan dolgoznak a játékosok” – nyilatkozta az osztrák tréner, miután együttese 2-0-ra legyőzte a Newcastle Unitedet a nyolcadik forduló pénteki játéknapján, és a tabella élére állt.

A Southampton 2009 és 2011 között két idényt a harmadosztályban töltött, és bár 2012-es visszajutása óta megszakítás nélkül tagja a Premier League mezőnyének, a legutóbbi három szezonban a kiesés ellen harcolt.

A helyzet eleinte a 2018 decemberében kinevezett Hasenhüttl irányításával sem változott, tavaly októberben például hazai pályán kaptak ki 9-0-ra a Leicester Citytől.

A mostani idényt két vereséggel kezdte a Southampton, ám azóta ötször nyert és egyszer döntetlent játszott, pedig egyik legjobbja, a csatár Danny Ings térdműtéten esett át.

„Nagy lépéseket tettünk, és ez nem véletlen. A labdával és a labda nélkül is nagyon bátrak vagyunk, komplett játékot produkálunk. Talán a nézők nélküli meccsek is segítenek nekünk, mert így szinte egyáltalán nincs stressz” – magyarázta.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában