Nyíregyháza hírei

2013.03.27. 11:28

Hasznos tanácsok cégvezetőknek

Nyíregyháza - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara egy öt alkalomból álló előadás-sorozatba kezdett Vállalkozói Akadémia címmel. Ennek a sorozatnak az első előadását hallgathatta meg az a közel negyven cégvezető, aki szerda délelőtt megjelent a kamara Széchenyi utcai épületébe.

Nyíregyháza - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara egy öt alkalomból álló előadás-sorozatba kezdett Vállalkozói Akadémia címmel. Ennek a sorozatnak az első előadását hallgathatta meg az a közel negyven cégvezető, aki szerda délelőtt megjelent a kamara Széchenyi utcai épületébe.A szakmai előadást Dankó Tibor könyvvizsgáló tartotta, aki szerint nagyon fontos az, hogy egy cégvezető is tisztán lásson az aktuális adójogi környezetben, és ne csak „rángassák a cégét a válság hullámai”.

– Ha Ausztriában leülök egy cégvezetővel, az olyan, mint ha egy adótanácsadóval beszélgetnék. Ennek az öt részes sorozatnak az is a célja, hogy megismertessük a helyi kis- és középvállalatok vezetőit az aktuális adózási változásokkal, így például azzal, hogy kinek érdemes a kata-ba vagy a kiva-ba belépni.

Lakatos István az Ivóvíz 6 Kft. képviseletében vett részt a szerdai eseményen. Mint mondta, ő nem gazdasági, hanem műszaki végzettségű, és szeretne egy kicsit jobban rálátni cége gazdasági lehetőségeire. – Érdekel a cafeteria rendszer átalakulása, az új adózási formákról is szeretnék egy kicsit jobban tájékozódni – mondta a húsz főt foglalkoztató, ivó- és szennyvízminőséget vizsgáló kft. vezetője.

KM-TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!