Nyíregyháza hírei

2013.07.31. 10:10

Dobogós helyen végeztek a szabolcsi bringatolvajok

Nyíregyháza - Megyénk a kerékpárlopások arányát tekintve országos szinten a harmadik helyen áll.

Nyíregyháza - Megyénk a kerékpárlopások arányát tekintve országos szinten a harmadik helyen áll.

A magyarok 34,1 százaléka – anyagi okokból – az elmúlt 2-3 esztendőben többet használta kerékpárját közlekedési eszközként, mint a korábbi években. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is egyre népszerűbb a bringázás, ennek következtében azonban megszaporodott a kerékpárlopások száma. A tavaly bejelentett 12 743 biciklilopásból 665-öt megyénkben regisztráltak, mellyel országos szinten a harmadik helyen állunk – derül ki abból a kutatásból, amelyet az AEGONdirekt.hu végzett el 21 853 kerékpáros körében.

A kutatás arra is kitért, hogy kerékpározás közben mennyire érezzük magunkat biztonságban. Az eredmény lesújtó: a közel 22 ezer megkérdezettből 4129 fő válaszolta azt, hogy teljes biztonságban érzi magát az utakon, ezért azonban ők sem tesznek meg mindent: átlagosan négyből három bringás nem használ sisakot, térd- és könyökvédőt, és 4580 válaszoló két kerekűje még a kötelezően előírt eszközökkel (első-hátsó lámpa, fényvisszaverő prizma, csengő, küllőprizma) sem rendelkezik.

Érdemes vigyázni

A biciklizés népszerűségével együtt drámaian emelkedett a közúti közlekedési balesetekben elhunyt kerékpárosok aránya is: ez a 2008-as 10,94 százalékról a tavalyi évre 15 százalékra emelkedett. Az elmúlt évek adatai szerint a következő két és fél hónapban történik a bringások által okozott évi, nagyjából 2000 baleset mintegy 40 százaléka.

Gyenge védelem

A hazai kerékpárosok körében rákérdeztek arra is, hogyan védjük kerékpárunkat, s ebből sajnos kiderült, sokszor mi magunk játszunk a tolvajok kezére. A 21 853 rendszeresen kerékpározó mintegy 10 százaléka járművét lezáratlanul szokta hagyni, míg 59 százalékuk csak gyenge minőségű lánccal vagy spirálzárral szokta biciklijét rögzíteni.

A kerékpárosok egy jelentős része elővigyázatosabbá vált: több tízezren érdeklődtek a kerékpár-biztosítás lehetőségeiről, feltételeiről, tájékoztatott Marosvölgyi Péter, a kutatást végző cég vezérigazgatója.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!