Nyíregyháza hírei

2013.07.27. 11:52

Nézőpont: Praktikusan túlélni a hőséget!

<em>Éppen a napokban hívott fel egy olvasónk, hogy jól mondjuk meg a magunkét az időjósoknak, mert semmi sem igaz, amit előre jeleztek. A kutya nem eszi meg a telet! – emlegetjük, nos a nyarat sem! Vagyis, ha július, akkor forróság!</em> Dankó Mihály jegyzete.

Éppen a napokban hívott fel egy olvasónk, hogy jól mondjuk meg a magunkét az időjósoknak, mert semmi sem igaz, amit előre jeleztek. A kutya nem eszi meg a telet! – emlegetjük, nos a nyarat sem! Vagyis, ha július, akkor forróság! Dankó Mihály jegyzete. S ki-ki vérmérséklete szerint (szabadságon van, vagy nincs) örül, esetleg bosszankodik. Egy tény, a hétvégén az év legmelegebb időszakát éljük meg! Kapjuk is a jobbnál jobb tanácsokat: mit igyunk és hogyan öltözködjünk! Pedig semmi sem újkeletű. A mérsékelt égövre jellemző a négy évszak. Igaz, már az időjárás sem a régi!

De félre az élcelődést: valóban érdemes odafigyelni másokra és magunkra is. A kánikulai hőség hatalmas megterhelést jelent még az erős, egészséges szervezet számára is. Folyadékpótlás (ajánlott ebben az időszakban az egyébként is szükséges napi két liternél is többet, elsősorban vizet inni) és árnyék, valamint a hűsítő vízpart lehetnek a kulcsszavak. Nem hinném, hogy a felhőtlen szórakozást érdemes egy kórházi kezeléssel zárni. Az ember hajlamos a felelőtlenségre, az előírások semmibevételére! Mit beszélnek nekem veszélyről, tudom én mit kell tenni! Pedig a védelmet nyújtó sok összetevő figyelembe vétele nagyon fontos. A bevált receptek mellett még az is számít, mit, s mennyit eszünk, vagy most nem árt kevesebbet mozogni, lehetőleg kerüljük az izgalmakat, ne fogjuk meg a fémtárgyakat, stb. Figyeljünk jobban a környezetünkben élő családtagjainkra, az idősekre és a betegekre. Fontos, éljük túl, hogy később a hideg télben újra a jó melegről álmodozhassunk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!