Nyíregyháza hírei

2014.10.30. 11:28

Ülésezett a nyíregyházi közgyűlés

Nyíregyháza - Közgyűlést tartott a megyeszékhely képviselő-testülete,  16 napirendi pontot tárgyaltak nyílt, és négyet zárt ülésen.

Nyíregyháza - Közgyűlést tartott a megyeszékhely képviselő-testülete,  16 napirendi pontot tárgyaltak nyílt, és négyet zárt ülésen.

12.35: A Spartacus Kft. 292 millió forintért felújítja a stadion centerpályáját, ehhez adott tulajdonosi hozzájárulást a testület. A 65 év felettiek karácsonykor 2500 forint értékű ajándékcsomagot kapnak - Hunyadi János (Változást Nyíregyházáért) azt javasolta, ezt kössék jövedelemhatárhoz. Dr. Kovács Ferenc szerint ez megvalósíthatatlan. Ez nem szociális ellátás, hanem köszönet a nyugdíjasoknak - tette hozzá. Hamarosan átadják a megújult Váci Mihály Kulturális Központot, amely a korábbinál több feladatot lát majd el, így több dolgozóra lesz szükség. A testület megszavazta, hogy tizennéggyel nőjön a dolgozók száma. A megyei könyvtárnak hosszú ideje megbízott igazgatója van - Hunyadi János azt kérdezte, miért nincs végleges igazgató. Dr. Kovács Ferenc azt mondta, azért, mert nem volt megfelelő pályázó.


12:00: Dr. Kovács Ferenc szerint a sóstói kötvénykibocsátás a szocialista városvezetés állatorvosi lova: hihetetlenül rossz döntés volt, amihez köze sem volt a jó gazda gondosságának. Dr. Tirpák György (Fidesz) szerint az ellenzéknek meg kellene gondolnia, hogy mikor szólal meg és mikor nem, azt mondta, a városlakóknak elegük van a hangulatkeltésből.

Az óvodák külső homlokzati felújítására benyújtott pályázatokkal kapcsolatosan Vassné Harman Gyönyi (Fidesz) arról beszélt, hogy az elmúlt négy évnek köszönhetően óvodák, iskolák újultak meg, így a pedagógusok végre méltó körülmények között dolgozhatnak, míg korábban a városvezetés hagyta lepusztulni az intézményeket. Nagy László elmondta: 2006-2010 között a városvezetés 2 milliárd forintot fordított az oktatási intézmények felújítására, 2010-2014 között pedig 2,1 milliárdot, tehát nagyságrendileg ugyanannyit. Felesleges tehát úgy tenni, mintha 2010 előtt ebben a városban semmi sem történt volna - tette hozzá.

A város 2014-2020 közötti projektcsomagjaival kapcsolatosan Bajnay Kornél (Fidesz) azt mondta, örül annak, hogy a tervek szerint Borbányán is lesz kerékpárút. Póka Imre (független) arról beszélt, hogy a Kertváros több utcájában élők számára már-már elviselhetetlen a kamionforgalom, azt mondta, bízik benne, hogy ebben az uniós költségvetési ciklusban ez megoldódik. Nem érti, miért nem tartalmazza fejlesztési terv a kerékpárút megépítését Vajdabokorig és hozzátette: még több fedett buszmegállóra lenne szükség.

Mussó László (Fidesz) azt mondta, a szocialista városvezetés az ígérgetések városvezetése volt, de reméli, hogy a jelenlegi meg is valósítja azt, ami a tervekben szerepel. Jászai Menyhért alpolgármester szerint az anyag előnye, hogy komplexen kezeli a várost. Nagy László azt mondta, 61 milliárd forintnyi programot tartalmaz a terv, miközben tudjuk, hogy ebben az időszakban 23 milliárd forintot kap az uniótól a város. Ez azt jelenti, hogy ki kell választani azokat, amelyek a rengeteg projektből előnyt élveznek és meg is valósulhatnak. Ez egyelőre az álmok háza - mondta. A Huszár-telep szociális rehabilitációjára és a bokortanyák fejlesztésére ugyanakkora összeget tervez az előterjesztés, Béres Csaba szerint ez nem reális.


11:10: Elsőként a bizottságok külső tagjait választják meg - az alakuló ülésen a testület nem szavazta meg a szocialista frakció jelöltjeit, így ők új tagokat jelöltek, egy tag pedig azóta lemondott a tisztségről. A köznevelési bizottság külső tagja lett Smidt Ferenc, a pénzügyié Hegedűs László, és itt lett nem közgyűlési tag Pataki Józsefné is.

A két közgyűlés között történt eseményekkel kapcsolatosan Lövei Csaba (Változást Nyíregyházáért) elmondta, hogy október 23-án a Vasvári Pál Gimnázium diákjai kitűnő előadással ajándékozták meg a városlakókat. Arról is beszélt, hogy az ünnepségen visszás volt a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadságáról hallani, miközben pár nappal azelőtt azért nem szavazta meg a testület két jelöltjüket, mert kritikát fogalmaztak meg a jelenlegi hatalom munkájával kapcsolatosan.

Szilvási István (Fidesz) elmondta: felháborította, hogy az MSZP tagjai is koszorúztak az ünnepségen - azt mondta, a párt elődszervezetében olyanok ültek, akik miatt 1956-ban emberek százai haltak meg. Nagy László (Változást Nyíregyházáért) felszólította Szilvási Istvánt, hogy vonja vissza, amit mondott. (Később Szilvási Istvánt azt mondta, nem tudta, hogy Nagy László az ünnepség napján nem volt itthon, ezért elnézést kért a képviselőtől.)

Átstrukturálják a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. kötvényét. Tóth Imre (Fidesz) azt kérdezte, hogy a 2005-ben kibocsátott, akkor 1,2 milliárd forint értékű kötvényt mire költötte az önkormányzat, illetve a társaság. Dr. Podlovics Roland, a társaság vezérigazgatója elmondta, az összeg kisebb részét a Parkfürdő-projektre, a Júlia fürdő felújítására és a Fürdőház-projekt önerejére használták, 850 millió forintot pedig az élményfürdőre fordítottak. Szilvási István azt kérdezte, annak idején ki volt a napirendi pont előterjesztője, készült-e számítás arra, hogy a cég hogyan és miből fogja visszafizetni a hatalmas összeget, és hogy miért állt a város kezesként a cég mögé.

Béres Csaba (Jobbik) arra volt kíváncsi, hogy amikor az állam átvállalta az önkormányzat adósságállományát, nem volt-e lehetőség ezt is lenullázni, illetve hogy miért nem forintosította a városvezetés a devizában kibocsátott kötvényt. Dr. Kovács Ferenc polgármester azt mondta, a forintosítás, a város katasztrofális pénzügyi helyzete miatt 2010-ben felért volna az öngyilkossággal, az állami adósságrendezés során pedig nem volt lehetőség a hitel konszolidációjára.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!