Nyíregyháza hírei

2015.02.19. 19:33

Nem élhetnek muzsikaszó nélkül

Nyíregyháza - A pályázati hangversenyen elért siker visszajelzés arról, hogy jó úton haladnak.

Nyíregyháza - A pályázati hangversenyen elért siker visszajelzés arról, hogy jó úton haladnak.

A két legboldogabb növendék Tokárszky Máté és Kóczon Kornél volt a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola napokban megrendezett pályázati hangversenye után. Máté ugyanis a neves szakemberekből álló zsűri döntése alapján az első helyet szerezte meg, Kornél pedig átvehette az Univer­sitas-gyűrűt, a képzeletbeli dobogó második helyén végzett, s még a közönségdíjat is ő nyerte meg.

Hét éve zenélnek

Természetesen először arról beszélgettünk, ki hogyan is került kapcsolatba a zenével.

– Általános iskolás voltam, amikor úgy hét éve, egy rosszul sikerült fociedzés után édesanyám vetette fel, mi lenne, ha valamilyen hangszeren tanulnék inkább a sportolás helyett – emlékezett vissza a kezdetekre Tokárszky Máté. – Volt akkor 10 ezer forintom, egy gitár éppen kitelt belőle. Mindez április végén volt, így a nyári szünetben könyvből és internet révén ismerkedtem a hangszerrel. Szeptemberben aztán beiratkoztam a Vikár Sándor Zeneiskolába, ahol Olajos Gábor volt a tanárom.

Lehet valami alapja, hogy a 7 szerencsés szám, hiszen Kornél is ennyi éve kezdett el trombitálni Újfehértón.

– Az Erkel-iskolába új tanár érkezett, Bócz Péter, aki megkérdezte, lenne-e kedvem trombitálni. Mivel elsőre meg tudtam szólaltatni a hangszert, kaptam is egyet, s egy-két hét tanulás után már el is döntöttem, hogy zenész leszek. Nagyon tetszett a trombita hangja, s úgy éreztem, van értelme energiát fektetni a zenélésbe. Később már Bócz István tanított trombitálni. Gyorsan fejlődtem, szorgalmas voltam, s nem volt kérdés a számomra, hogy zenei vonalon tanulok tovább – mesélte Kóczon Kornél.

Két középiskolában is

Ami számára egyértelmű volt, az Máténál ingadozást okozott. Elkezdte a középiskolai tanulmányokat a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, de beiratkozott a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolába is, ahol Czakó Erika lett a tanára. Két évig párhuzamosan tanult a két középiskolában, aztán végül a művészeti mellett kötelezte el magát, itt tanulja már a közismereti tantárgyakat is.

Kíváncsiak voltunk arra, mit jelent vajon a számukra a pályázati hangversenyen elért eredmény.

– Jó visszajelzés volt a számomra, hogy nem pazarlom feleslegesen az időmet – mondta Máté. – Örülök, hogy első lettem, de nagyon jól tudom, sokat kell még tanulnom, hogy elérjem céljaimat. Igazából nem is gondoltam a győzelemre. Bárki is nyer, örülünk egymás sikereinek. Más iskolákhoz képest nagyon összetart ez a zenei tagozat, jó érzés az itteni dolgok részesének lenni. Talán ez abból is fakad, hogy azonos az érdeklődési körünk.

Kornél is azt emelte ki, a díjak visszajelzést adnak arról, hogy jó úton jár, van értelme a sok munkának, a reggeltől estig való gyakorlásnak.

– Sokat köszönhetek tanáromnak, Madarassy Balázsnak, aki sokat foglalkozik a trombitásokkal, még plusz órákat is ad nekünk. Olykor még vasárnap is elmegyek hozzá Debrecenbe, hogy gyakoroljak. A műveket együtt szoktuk kiválasztani, a romantikus, érzelmes darabok állnak hozzám a legközelebb.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország február 19-i számában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!