360 FOKOS VIDEÓ

2019.05.08. 16:11

Csak a legjobbak kerekezhettek

A Nyíregyházi Városi Jégpálya betonján hazánk legügyesebbjei versenyeztek a XXVII. Országos Kerékpáros Iskola Kupa országos döntőjén. A megmérettetést a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Baleset-megelőzési Bizottság szervezte.

A verseny első napján a diákok elméleti tudását egy KRESZ-feladatsorral tesztelték, majd másnap, május 8-án a gyakorlatban is megmutathatták rátermettségüket. A fiúk és a lányok egyszerre két, milliméter pontosan ugyanúgy felállított pályán kerekeztek végig.

– Az ügyességi pályán többek között billenő palló, rámpa és sarokfordító szerepel az akadályok között – mondta el a verseny menetéről Dr. Vajtó Levente rendőr őrnagy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának megbízott vezetője. – Hibapontnak számít például, ha a versenyzők leteszik a lábukat, rossz sorrendben teljesítik, kihagyják vagy felborítják az akadályt.

Dr. Vajtó Levente hozzátette: a résztvevőket egy szabályossági versenyrész is várta, mely során élő forgalomban közlekedve mutathatták meg tudásukat. A versenyzőket egy menetrögzítő kamerával ellátott járőr-autó követte, és a kapott utasításokat követve teljesítették a távot. Később a zsűri a feladat elvégzéséről készült videofelvétel alapján értékelt.

A versenyen negyven diák pattant bringára, hogy bebizonyítsa, helye van a legjobban között.

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube-csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook-oldalát!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!