büszkék lehetünk

2019.09.05. 15:44

Budapest a kelet-európai régió legélhetőbb városa

A magyar főváros több mint 90 ponttal lett a kelet-európai mezőny legjobbja, nagy fölénnyel leelőzve Prágát és Moszkvát.

A WeLoveBudapest portál arról ír, hogy az EIU idén is 140 nagyváros életminőségét vizsgálta 30 pontból álló szempontrendszer alapján, így a politikai és társadalmi stabilitás, a közbiztonság, az egészségügyi ellátás, az oktatás, a kultúra és a környezet, valamint az infrastruktúra szemszögéből.

Bécs az elérhető 100 pontból 99,1 pontot kapott, így az osztrák főváros lett idén is a legélhetőbb városa a világnak. A második helyen Melbourne, a harmadikon pedig Sydney végzett. Az első 10 közé még egy európai város, Koppenhága fért be kilencedikként.

A kelet-európai mezőny legjobbja Budapest lett, több mint 90 ponttal. Nagy fölénnyel előzte le Prágát és Moszkvát, amelyek a régió legnépszerűbb utazási célpontjai.

A The Guardian brit napilap honlapja szerint az első tízbe sikerült még bekerülnie két japán városnak, Oszakának a 4. és Tokiónak a 7. helyen, valamint három kanadai városnak, Calgarynak, amely az 5., Vancouvernek, amely a 6. és Torontónak, amely Tokióval holtversenyben a 7. helyen végzett. A top tízbe egy harmadik ausztrál város is befért még: Adelaide a 10. helyen.

Ahogy az első, úgy az utolsó helyezett esetében sem történt változás a tavalyi listához képest: idén is Damaszkusz a legkevésbé élhető város.

A háború sújtotta Szíria fővárosát a nigériai Lagos és a bangladesi főváros, Dakka előzte meg. Az utolsó tízben a líbiai Tripoli, a pakisztáni Karacsi, Pápua Új-Guinea fővárosa, Port Moresby, Zimbabwe fővárosa, Harare, a kameruni Douala, Algír, valamint Caracas, Venezuela fővárosa szerepel még – derült ki a brit lap összeállításából.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában