Ország-világ

2020.09.30. 15:57

Hollik István: Věra Jourovának is a Soros-hálózat diktálta az országjelentést (videó)

Az Európai Bizottság ma nyilvánosságra hozott jogállamisági jelentése semmiben sem különbözik Soros által korábban tollba mondott Tavares-, illetve Sargentini-jelentésektől – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Közösségi oldalán közzétett videójában Hollik István kijelentette: a ma nyilvánosságra hozott országjelentés egy hazugsággyűjtemény.

Kifejtette: mióta a kormány nemet mondott a bevándorlásra, a brüsszeliek azóta támadják. „Kezdték a Tavares-jelentéssel, aztán folytatták a Sargentini-jelentéssel, most Věra Jourová is beállt a sorba. Nekik is a Soros-hálózat diktálta a jelentést, ahogy a korábbiakat is” – mondta.

A politikus szerint ezt az is bizonyítja, hogy a magyar dokumentum fejezeteihez összesen 12 civil szervezetet kérdeztek meg; ezek közül 11 kapott pénzt Soros György szervezetétől.

Hollik szerint ezekkel a támadásokkal az a céljuk, hogy megzsarolják a kormányt, hogy ne azt tegye, amire a magyar emberek fölhatalmazták, hanem hogy azt csinálja, amire ők utasítják. „Ez viszont sohasem fog megtörténni, mert nekünk Magyarország az első!” – zárta szavait Hollik István.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában