Ország-világ

2020.11.26. 11:52

Orbán Viktor: ez az év és a világjárvány bebizonyította, hogy mi, magyarok valóban összetartozunk (videó)

Egyetlen magyar sincs egyedül – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor Facebookon közzétett videóüzenetében köszöntötte a MÁÉRT (Magyar Állandó Értekezlet) és a diaszpóra Tanács megbeszélésén résztvevőket.

A kormányfő azt mondta:

„Furcsa év az idei, érdekes módon esnek egybe egymástól látszólag különböző dolgok. Trianoni diktátum 100 éves évfordulója és egy világjárvány. Mind a kettő próbatétel. Összekapcsolódásuk arra emlékeztet bennünket, hogy a próbatételek nem történetiek, hanem itt vannak minden nap velünk. Az összetartozás nem csak a történelmi múlthoz, hanem a jelenhez és a jövőhöz is köt bennünket” – mondta Orbán Viktor.

Hangsúlyozta:

a világjárvány próbatétel volt abból a szempontból is, „hogy mennyire igaz az a megnyugtató, szívből jövő és őszinte kívánságunk, hogy bár a történelmi Magyarországot sok darabba vágták, mi, magyarok valójában mégis összetartozunk”.

Az év bebizonyította, hogy ez nemcsak egy történeti, nemcsak egy szellemi gondolat vagy előfeltevés, hanem hús-vér valóság – mondta Orbán Viktor.

„Szlovákiával, Szerbiával, Horvátországgal, Szlovéniával a lehető legszorosabb együttműködést alakítottuk ki, az osztrákokkal pedig szinte napi egyeztetésekben voltunk, és közben a politikai nehézségek ellenére a Kárpátalján és Erdélyben élő magyaroknak is segítséget tudtunk nyújtani. Bebizonyítottuk, hogy nekünk minden élet számít, határon innen és határon túl.

Bebizonyítottuk, hogy egyetlen magyar sincs egyedül” – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy

a világjárványnak még nincs vége, továbbra is vigyázzunk egymásra!„.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában