Ország-világ

2021.09.28. 06:34

Előválasztás: aki nem a baloldali jelöltre szavaz 2022-ben, az nem voksolhat

Biankó felhatalmazást írat alá a Civil Választási Bizottság az előválasztáson résztvevőkkel. Azt kérik a voksolóktól: akárki is lesz a baloldali jelölt, mindenképpen arra adják le a 2022-es országgyűlési választáson a szavazatukat. A résztvevők csak e szándéknyilatkozat aláírása után kaphatnak szavazólapot és adhatják le a voksukat. Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke szerint ebben nincs semmi kifogásolható.

„Vállalom, hogy a 2022-es országgyűlési választáson az ellenzéki összefogás listáját támogatom” – áll abban a dokumentumban, amit a baloldali előválasztáson résztvevőknek kell aláírniuk, mielőtt kézhez kapják a szavazólapot.

Egyszerű a szabály: aki nem írja alá, az nem szavazhat.

Mindez azt jelenti, hogy még nem tudni, kik lesznek a baloldal jelöltjei, ennek ellenére a voksolni szándékozónak vállalnia kell, hogy egy előre meg nem nevezett jelöltre és programra adja majd a szavazatát.

Ez is azt igazolja, hogy a baloldali előválasztás lényegében színjáték, és nem a szavazók akaratát veszi alapul, hiszen előfordulhat, hogy a választónak olyan jelölt mellett kell előre elköteleznie magát, akinek a neve mellé nem szívesen húzná be az X-et

− hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

Érdemes azt is megjegyezni, hogy a közös program sem született még meg, egyelőre csak egyéni elképzeléseket tártak a jelöltek a nyilvánosság elé, azaz a bizonytalan szavazók még bőven dönthetnek másképpen a következő hat hónap történései hatására. Ráadásul Magyarországon szabad és titkos választási rendszer működik, azaz a szavazófülke magányában mindenkinek szuverén joga eldönteni, hogy az adott pillanatban melyik jelölt és lista mellett teszi le a voksát, így az előválasztásnál tett szándéknyilatkozat lényegében ellenőrizhetetlen és betarthatatlan.

Magyar György, a Civil Választási Bizottság (CVB) elnöke szerint nem visszás az, hogy a előválasztáson résztvevőkkel aláíratnak egy nyilatkozatot, amely szerint 2022-ben az ellenzéki összefogás jelöltjét fogják támogatni. Magyar azt mondja, hogy ez egy ellenzéki előválasztás, a változást akaró embereket szólítja meg.

„Aki ezzel nem ért egyet, az nem vesz részt ebben a társasjátékban. Ha valaki nem kér lapot, akkor nem osztunk neki. Az elkötelezett baloldali szavazóknak van beleszólásuk abba, hogy ki legyen az ellenzéki jelölt, de a bizonytalan szavazókat is várjuk. Aki a jelenlegi hatalommal elégedett, az nem tartozik az ellenzék közé. A változást akaróknak írtuk ki ezt a versenyt” – szögezte le Magyar György. A CVB elnöke hozzátette: azokat a választókat kérdezik meg, akik ebben önkéntesen részt akarnak venni.

„Ha valaki nem akar részt venni az ellenzéki előválasztáson, annak is megvan a joga hozzá. Ezzel egy percig nem mond le a jogáról, hogy elmegy majd a nagy választáson szavazni. Nem kötöttük meg a szavazati jogát. Viszont akik részt vesznek az előválasztáson, azoktól nem kértünk mást, mint hogy legyenek konzekvensek, és azokhoz kötődjenek, akiket most kiválasztottak. Ha nem akarnak kiválasztani senkit, akkor hazamennek” – magyarázta Magyar György.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában