Botrányos ügy

2022.08.15. 20:38

Megpróbálta átverni a gazdákat Szabó Bálint, a többszörösen bukott szocialista politikus

Jutalékként próbálhatta meg kicsalni a víziszárnyas-tenyésztők pénzét Szabó Bálint, volt szocialista politikus, szegedi önkormányzati képviselő, aki miután közös tiltakozásra hívta a termelőket, 10 százalékot kért a gazdáknak járó állami támogatásból. Nem ez az első botrányos ügye Szabónak, akinek meglehetősen zavaros a múltja – írja a Mediaworks Hírcentrum.

Szabó Bálint.

Fotós: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A gazdákon nyerészkedve próbálta volna megkaparintani a nekik járó agrártámogatások egy részét a volt szocialista Szabó Bálint. Még idén februárban jelentek meg arról szóló hírek, hogy a Szegeden önkormányzati képviselőként politizáló Szabó cégének, a Likvid Kontroll Kft.-nek a munkatársai hívogatták telefonon a gazdákat érdeklődve, hogy mennyi támogatás jár nekik, és felajánlották, hogy majd az ő cégük adja be az igényeket a kormányhivatalokhoz 10 százalékos sikerdíj ellenében.

Szabóék nem sokkal azután kísérelhették meg kicsalni a gazdák pénzének egy részét, hogy egy Mélykúton tartott tüntetésen

Nagy István miniszter biztosította róla a tiltakozó víziszárnyas-tenyésztő gazdákat, hogy a kormány 1,9 milliárd forintot elkülönített a nekik járó agrártámogatások kifizetésére.

Az eset kapcsán tehát annak lehetősége is felmerül, hogy Szabó azért vehetett részt a demonstráció megszervezésében, hogy később jelentős haszonra tehessen szert.

A gazdák becsapását végül az agrártárca akadályozta meg, amikor egy közleményben tudatták, hogy a támogatások utalásához nincs szükség közvetítésre. Mint írták:

A támogatások igénybevételéhez a termelők közvetlenül a Magyar Államkincstárhoz adják be a támogatási és kifizetési kérelmeiket. A támogatások igénylése és kifizetése a kedvezményezett és a Magyar Államkincstár között közvetlenül zajlik, a támogatási eljárás nem igényli közvetítő vagy harmadik fél részvételét.

Kicsoda Szabó Bálint?

Szabó Bálint politikai karrierje 2002-ben indult, amikor Csepreg polgármesteri székéért szállt versenybe. A politikus elbukott a megméretésen, és hamarosan átlépett a Fideszből az MSZP-be. Szocialista politikusként hamar botrányos ügyekben vett részt.  Nem sokkal később kiderült, hogy pénzért toborzott új tagokat a pártba, helyi roma vezetők beszéltek erről. 2004-ben kizárták az MSZP-ből, majd  rágalmazásért beperelte az őt meggyanúsítókat. Állítása szerint az egyik tárgyalás után többen megtámadták, megverték és megerőszakolták.

A 2000-es évek közepén Szegedre költözött, kezdetben porszívóügynökként dolgozott, majd megalapította a követeléskezeléssel foglalkozó Likvid Kontroll Kft.-t. 2012-ben újra politizálni kezdett,  Gyurcsány Ferenc pártjának, a Demokratikus Koalíciónak volt a szegedi szóvivője.Cégével 2012-től az M43-as autópálya építésében közreműködő, pórul járt Szeviép-alvállalkozókat képviselte. Az ügyben évek óta Botka László szegedi polgármester támadja.

Szabó Bálint számos megdöbbentő akcióval állt elő az évek alatt. 2020 tavaszán például keresztbe állt kocsijával az egyik szegedi kereszteződésben, állítása szerint azért, hogy a járvány elleni védekezés érdekében leállítsa a helyi tömegközlekedést.

2021 elején Szabó ismét egy furcsa botrányba keveredett. Állítása szerint futni indult, ám két maszkos-kapucnis férfi várta, akik azt közölték vele, hogy ha a családjának jót akar, akkor gyalog azonnal elindul Romániába. Út közben – saját beszámolója szerint – elkábították többször is, majd megkötözve tért magához. Még arról is beszámolt, hogy megpróbálták felgyújtani. Azt nem tudni, hogy Szabó Bálint mit mondott a hatóságoknak eltűnésével kapcsolatban, de az biztos, hogy eljárást indítottak ellene a hatóság félrevezetése és hamis tanúzás miatt.

Borítóképünkön Szabó Bálint. Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában