Vita

2023.02.02. 22:07

Dömötör: újabb harci eszközök küldésével Európa csak még inkább belesodródik a háborúba (videó)

Parázs vitát folytatott a fideszes Dömötör Csaba és a párbeszédes Tordai Bence csütörtök este a Scruton Belvárosban: habár az ukrajnai béke szükségességében a két politikus egyetértett, annak eléréséről viszont merőben más elképzelést vázoltak fel. A Párbeszéd társelnöke továbbra is Ukrajna fegyverekkel való támogatását látja megoldásnak, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint viszont újabb harci eszközök küldésével Európa csak még inkább belesodródik a háborúba – írja a Mandiner.

A fideszes Dömötör Csaba és a párbeszédes Tordai Bence a Scruton Belvárosban

Forrás: Dömötör Csaba /Facebook

Tordai Bence szerint a magyar kormány minden létező fórumon az orosz elnök érdekeit igyekszik kiszolgálni, a politikus úgy látja, „erkölcsi rongyország lettünk” a – szerinte „Putyin-pincsi” – Orbán Viktor politikája miatt, s az az igazi kérdés, milyen érdek is fűződik ehhez. Dömötör Csaba szerint viszont ideje lenne szakítani azzal a gyakorlattal, hogy az ellenzék állandóan azt méricskéli, hány centire van a magyar kormány álláspontja bizonyos nagyhatalmakétól – írja a vita összefoglalójában a Mandiner.

Az Oroszországgal intenzív gazdasági kapcsolatokat ápoló Németország vagy éppen Nagy-Britannia is Putyin-pincsi?

– tette fel a kérdést képviselőtársának Dömötör Csaba, felhívva a figyelmét arra, hogy nem kormányzati szereplőkhöz érkeztek milliárdok külföldről, hanem az ellenzékhez, méghozzá dollár formájában.

„A Párbeszéd egy huncut guruló dollárt nem használt fel a kampányban” – vágott vissza Tordai, amit a Mandiner szerint Dömötör a párbeszédes politikus egy olyan választási plakátjával ütött le, amelyen a dollárok címzettje, a Mindenki Magyarországa Mozgalom logója is látható. 

Tordai Bence leszögezte, hogy szerinte fegyverekkel kellene támogatni a megtámadott Kijevet, hogy megvédhesse magát. 

Abból nem lesz béke, hogy európai országok egy része fegyvereket küld a hadszíntérre, azzal Európa belesodródik a háborúba 

– reagált erre Dömötör Csaba, aki hangsúlyozta: Magyarország ezután sem fog egyetérteni azzal, hogy fegyvereket küldjenek Ukrajnába.

Abban mindkét politikus egyetértett, hogy a tavalyi választás előtt az ellenzék rosszul kampányolt, Tordai szerint „az eredmény valóban siralmas volt”. Azt azonban kikérte magának, hogy a Párbeszéd egyenlő lenne Gyurcsány Ferenccel és pártjával, a DK-val – amellyel egyébként közös listán indult a választáson –, mint mondta, „a Párbeszéd nem Gyurcsány”. Magyarázata szerint azért indultak közös listán a DK-val 2022-ben, mert a Fidesz választási törvénye miatt ez volt az egyetlen észszerű választás. Arra a felvetésre, hogy Kocsis-Cake Olivio a Párbeszédből a minap éppen a DK-hoz igazolt, Tordai csak annyit mondott, hogy az az ő problémája – írja a Mandiner.

Minderre Dömötör Csaba úgy reagált, hogy a baloldal a választási kudarcát is leginkább annak köszönheti, hogy míg a magyarok egyértelműen békepártiak, addig az ellenzék a fegyverszállításokat támogatta volna, sőt támogatja ma is. Emellett felvetődik az a kérdés is – folytatta –, hogy

ha négymilliárd dollárt kapott az ellenzék külföldről, akkor kit is képviselnek ezek a baloldali mozgalmak.

Dömötör Csaba és Tordai Bence vitája alább tekinthető meg:

A vitapartnerek érintették a magyarországi akkumulátorgyártás kérdését is. Míg Dömötör Csaba szerint az e-autókra építkező zöldfordulatban az az ország jut valódi versenyelőnyhöz, amelyiknek vannak aksigyárai – mint például sok nyugat-európai államnak és az Egyesült Államoknak –, addig Tordai Bence úgy vélte, nem Magyarországnak kellene majd kiszolgálnia az európai akkuszükséglet jó részét, pláne nem úgy, hogy a kormány minden lehetséges szabály – köztük a környezetvédelmi előírások – alól felmenti az ilyen beruházásokat.

A Mandiner teljes cikke további részletekkel ITT olvasható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában