Árvízhelyzet

2023.12.28. 13:36

Hosszan elnyúló tetőzések, lassú apadás kíséri a dunai árhullámot

Hosszan elnyúló tetőzések, lassú apadás kíséri a dunai árhullámot; Budapesten szerdán 20 órakor tetőzött az árhullám, ekkor a legmagasabb vízállás 693 centiméter volt - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-vel.

MW

A drónnal készült képen a Duna által elárasztott, ártérben fekvő üdülőnegyed a Győr-Moson-Sopron vármegyei Vének település határában 2023. december 27-én

Forrás: MTI

Fotó: Krizsán Csaba

Azt írták, hogy a Duna Nagybajcsnál hétfőn este tetőzött 612 centiméteres vízállással, kedden délután újra áradásnak indult, majd aznap este 616 centiméterrel újfent tetőzött; azóta már elkezdődött az apadás.

Komárom és Esztergom térségében szerdán késő délelőtt, illetve kora este tetőzött az árhullám, Komáromnál szombaton, Esztergomban pedig vasárnap reggelre csökkenhet a vízszint az első fokú készültség szintje (mindkét helyen 500 centiméter) alá.

Budapesten szerdán 20 órakor tetőzött az árhullám, ekkor a legmagasabb vízállás 693 centiméter volt, azóta tetőző-stagnáló a vízjárás a 690-692 centiméteres tartományban. A 700 centiméteres, másodfokú készültségi szintet nem érte el a vízállás - közölték.

A kiáradt Duna a Lánchídnál 2023. december 27-én
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás:  MTI

Kiemelték, hogy a főváros alatti szakaszokon Bajánál szombaton napközben első fokú készültséget meghaladó vízállások mellett várható a tetőzés.  

Mohácson az év utolsó napján a hajnali időszakban 805 centiméter körüli legmagasabb vízállás prognosztizálható - tették hozzá.

A Lajta Mosonmagyaróvárnál szerda délután tetőzött 211 centiméterrel, itt is elkezdődött az apadás. Az Ipoly Ipolytölgyesnél szerda hajnalban 464 centiméterrel tetőzött.  

A Tiszán érkező újabb árhullám jelenleg Tivadar térségében tetőzik; első fok körüli tetőzés várható a Tokaj és Kisköre közötti szakaszon. A Tisza mellékfolyóin a lehullott csapadék és az enyhébb idő miatt szintén több helyen vízszint-emelkedések indultak meg.

A mellékfolyók tetőztek, a Hernádon és Körösök vízrendszerén van jelenleg is áradás, de első fok alatti tetőzés várható - fűzték hozzá.

Közölték azt is, hogy a szerda esti előrejelzés alapján a következő néhány napon számottevő csapadékot nem várható, a napi középhőmérsékletek továbbra is döntően 0 fok felett alakulnak.

A jövő hét közepétől érkezik újabb, várhatóan folyékony halmazállapotú csapadék, ami kisebb mennyiséget jelent a Garam, Ipoly, Zala, és számottevő mennyiséget a Dráva, Mura, a Tisza és mellékvízfolyásainak vízgyűjtőjén - áll az OVF közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában