Ki hitte volna?

2024.04.18. 06:19

Magyar Péter mögött megjelent a datadatos csapat, majd hirtelen el is tűnt

Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a Bajnai Gordon-féle kapcsolathoz vezető szálat.

MW

Magyar Péter

Forrás: Origo

Fotó: Ladoczki Balazs

Azt követően, hogy a Magyar Nemzet lerántotta a leplet Magyar Péter és a Bajnai Gordon-féle datadatos csapat közötti kapcsolatról, az érintettek azonnal akcióba léptek. Előbb tagadták, hogy Bajnaiék segítenék Magyart, majd gyorsan eltávolították Magyar szevezetének honlapjáról a lebukásukhoz vezető, árulkodó információkat. Közben a Szuverenitásvédelmi Hivatal bejelentette: kivizsgálja a külföldi finanszírozásra utaló információkat.

A lap csütörtökön közölte, hogy bár csak két hónap telt el Magyar Péter közéletben való felbukkanása óta, ám máris megjelent mögötte a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat.

A Magyar Nemzet cikke után azonnal takarításba kezdtek

Bár minden érintett mindent tagadni próbált, Magyar Péter egyesületének honlapján ma árulkodó változás következett be. Módosult ugyanis a Talpramagyarok.hu adatkezelési tájékoztatója, kikerült belőle mind a két, Bajnaiékhoz köthető vállalkozás neve.

Vagyis a cikk megjelenése után gyorsan eltüntették a dokumentumból mind az Estratos Digital GmbH, mind a Lundadonate.org. nevét. A lementett dokumentumokból mindez pontosan látható.

Az adatkezelési tájékoztató a nyomeltakarítás után így fest:

Forrás: Magyar Nemzet

Az ügy előzménye alább olvasható:
Úgy tűnik, nincs új a nap alatt: az ismételten felbukkanó baloldali messiások mögött rendszeresen feltűnnek a DatAdat Professional Kft.-hez kapcsolódó figurák. Magyar Péter mögött Bajnai Gordon elhíresült cége áll, mindez Magyarék oldalának adatvédelmi tájékoztatójából derült ki. A volt baloldali miniszterelnök köre azzal próbálta elrejteni a szerepét, hogy átnevezték osztrák leányvállalatukat, a DatAdat GmbH-t.

Magyar Péter az elmúlt hónapban immár hivatalos keretek között folytatja a politizálást: egy közösség és egy egyesület létrehozásával, valamint egy párt átvételével végképp a politikai porondra lépett. Már 2024. február 29-én regisztrálták a talpramagyarok.hu oldalt, amely a közösség és az egyesület bemutatását, reprezentációját szolgálja – írja a Magyar Nemzet.

A DatAdat-kör pedig rögtön feltűnik a weboldal adatkezelési tájékoztatójában, ahol két hozzájuk köthető entitást is említenek.

Az Estratos Digital GmbH egy bécsi székhellyel alapított digitális ügynökség, amely főleg a progresszív politikai mozgalmak segítésére koncentrál. Ügyvezetője a Bajnai Gordon kormányának volt titokminisztere, a DatAdat-cégcsoport vezető figurája, Ficsor Ádám.

 

A cégadatokból kiderül, hogy a Magyar Péter közösségének honlapján megjelenő vállalat lényegében nem más, mint a DatAdat-cégcsoport korábbi osztrák leányvállalata, a DatAdat GmbH, amelyet nemes egyszerűséggel átneveztek Ficsor Ádámék.

A cég tulajdonosi köre nem változott, az ügyvezető továbbra is az egykori baloldali titkosszolgálati miniszter, és az Estratos Digital székhelye is megegyezik a jogelőd DatAdat GmbH címével.

Bajnaiék el akarták rejteni a nyomokat

A Magyar Péterék weboldalának adatvédelmi tájékoztatójában feltűnő másik entitás a Lundadonate.org, vagy röviden Lunda, amely egy adománygyűjtő platform. Ezt a terméket a DatAdat fejlesztette, és egy összetett, számos funkcióval rendelkező eszközt biztosít az adománygyűjtők részére.

 

A Lunda angol nyelvű oldalán, a Rólunk menüpontban (About us – szerk.) korábban még anyacégként a DatAdat, mára pedig az Estratos szerepel.

A Lunda tehát teljes egészében a DatAdat kreálmánya, csakhogy Bajnaiék valamiért el akarták rejteni ennek a nyomait.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el.

Láng Balázs már nem dicsekszik azzal a közösségi oldalán, hogy Magyar Pétert támogatja

Láng Balázs megpróbálná eltüntetni a nyomait annak, hogy milyen szerepet játszik a Magyar Péter-féle szervezkedésben. A baloldalhoz régóta szorosan kötődő Láng neve annak kapcsán került elő a napokban, hogy őt ölelgette Magyar Péter a legutóbbi tüntetésén, a színfalak mögött – emlékeztet a Magyar Nemzet. 

Láng Balázs és Magyar Péter egy közös fotón az áprilisi demonstrációt követően
Forrás: Facebook

A Blikk által készített felvételek nyilvánosságra kerülése után a médiaszakember először magyarázkodni kezdett, mondván, hogy semmilyen formalizált kapcsolata nincs Magyarral, majd a Facebook-profiljáról is eltüntette a politikai szerepvállalásáról árulkodó tartalmakat. Így például a Magyar Péter-féle demonstráción készített közös képeket a feltöltés után nem sokkal eltüntették, a többi olyan felvétellel egyetemben, amelyek azt bizonyítják, hogy Láng Magyar Pétert támogatja. Korábban Láng közösségi oldala olyan képekkel is tele volt, amelyeken a baloldal mellett mozgósított a 2022-es választáson, ám ezeknek a felvételeknek sincs már nyomuk a profilján. 

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal a magyar sajtóban megjelent külföldi finanszírozási kísérlet gyanúját felvető információk alapján.

A hivatal arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Magyar Nemzet című lap csütörtökön napvilágot látott információi alapján indítja meg a vizsgálatot.

Azt írták, mivel felmerül a gyanúja annak, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör és kapcsolati háló”, amelyik a 2022-es országgyűlési választások előtt Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt mozgalmát támogatta és „megpróbálta a magyar törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat”, valamint több európai uniós kampányban is aktív szerepet vállalt, jelenleg ismét a magyar választásokat „vette célba”.

Hozzátették: az érdekkör céghálójának tagjaival szemben több büntetőeljárás is folyamatban van.

A vizsgálatot az ügy feltárásáért indítja a Szuverenitásvédelmi Hivatal – áll a közleményben.

Menczer Tamásnak üzent Magyar Péter

Utóbbi bohócnak nevezte a fideszes politikust, aki szerint az a Magyar Péter üzent neki, aki háborúpárti, baloldali, nadrágszíjas, és aki női napszemüvegben szokott nyilatkozni. A kormánypárt kommunikációs igazgatója a közösségi oldalára feltöltött videójában két dologra hívta fel a figyelmet: az egyik, hogy Magyar Péter keze remegett egy szerdán elmondott beszéde közben, a másik, hogy az ellenzéki politikus ebben a beszédében sem mondta el, hogy azonnali fegyverszünetet akarna, és azt sem, hogy nem küldene magyar katonákat és fegyvereket a háborúba.

Menczer Tamás úgy véli, azért nem mondta ezeket, mert Magyar Péter egy dollárbaloldali, háborúpárti politikus. Hozzátette, ez a június 9-i választás tétje: háború vagy béke.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában