2024.05.30. 09:50
A fiatal családokra alapozzuk a következő éveket
Cégénydányád jövőbeni fejlesztéseit és beruházásait a kisgyerekeket nevelő családok életének jobbá tétele fogja meghatározni.
![](https://cdn.szon.hu/2024/05/h66FYaYLCIHV5Xu-42DKbPdSfUhuDgYnYfEX2-3B7uY/fit/1200/967/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY3OTFlMjA2ZmU0YjQyYjI5ZWY4N2I4NTI5MzBiMGJl.jpg)
– Amikor 2010-ben polgármester lettem, egy veszteséges falu élére kerültem, azonban fél évre rá és azóta is nyereséget termelünk: saját bevételeinkből, a gazdálkodásunkból, az emberek tudatos gondolkodásából. Tizennégy év alatt ebbe a 600 lelkes faluba több mint 2 milliárd forint érkezett, de az önerő, amit beletettünk, az is közel 1 milliárd forint. A faluban olyan programokat indítottunk, amelyek ma az országban egyedülállóak: Adj’ Isten Szatmárban, Legyen Malacod. Egy jól átgondolt gazdasági programot állítottam össze, aminek az elvei szerint fejlesztettük a települést. Felújítottunk mindent, amire szükségünk volt. Minden utunk és épületünk megújult és hasznosítva van, a szociális rendszerünk az egyik legnagyobb, ami létezik a térségben, saját magunk működtetjük. Fontos, hogy a település fejlesztése évek óta, minden esetben a helyiek kérése szerint történik. Mivel a költségvetésünk már évek óta stabil, így van miből gazdálkodnia az önkormányzatunknak. Ez olyan alapot ad, amire tudjuk építeni az elkövetkezendő évek fiatal családokra fókuszáló fejlesztéseit. A következő tíz évben tehát a Cégénydányádon élő, kisgyereket nevelő családok lesznek a középpontban, illetve azok, akiknek kicsit nagyobb gyerekeik vannak. Mindemellett az idősekről sem feledkezünk meg, a bentlakásos intézmények ellátása, színvonala nagyon jó, hozzánk a Dunántúlról is jött bentlakó, mindig hosszú a várólista.
![](https://cdn.szon.hu/2024/05/IeV6TKkTRDixpk8eWGeISwp4A68Wi-Guxpvx2E6N_t8/fit/1200/939/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4ZDYxY2YxMGZlZTQyYWM4ZDQ1ZjgyMGM0OTAyY2Vl.jpg)
Közösség ereje
– Szeretnék egy olyan klubot létrehozni, ami összegyűjti, segíti a cégénydányádi családokat, összehozza őket, és együtt dönthetnek majd arról, hogy milyen fejlesztéseket szeretnének, ami számukra megteremtené a még kényelmesebb életet. Szeretnénk, ha a gyerekek úgy nőnének fel Cégénydányádon, hogy ha még el is mennek tanulni máshová, akkor vissza akarjanak jönni, és itt letelepedni. Így szeretnénk a települést építeni, előrevinni és alakítani a jövő generációja számára. Ha a családok jól érzik magukat, a fiatalok helyben maradnak, akkor tíz év múlva is van jövője a falunak. Szeretnénk úgy törődni a fiatalokkal, a családosokkal, hogy ne kelljen máshova menniük. Az a tervem, hogy már most össze fogjuk őket hívni, leülünk beszélgetni, felmérjük az igényeket, és aszerint kezdünk el együtt gondolkodni. A családok mellett az idősgondozás lesz a másik kiemelt terület.
![](https://cdn.szon.hu/2024/05/Z4Q_DCccw6_hH1YfMmjW2KFIjrP1Ta1h1ZdelfhSQVw/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1NDkwZmI5ZDJkMTRjM2RhY2UzOGMzYWEwOGE5YzNl.jpg)
Biztonságos otthon
– A jövőben lemondunk a nagyobb, költséges fesztiválokról, és inkább kisebb, családias rendezvényeket szervezünk, ahova várunk minden érdeklődőt. Továbbra is lesznek nyitott portarendezvények, igényes kulturális események. Ha minden jól megy, működni fog tovább a Tanoda a Kokas Bandával. Minden ilyesmit szeretnénk kihasználni.
– Nagyon fontos, hogy takarékoskodni is szeretnénk. Ugyanis nem lehet tudni, hogy a háborús helyzet merre fordul. Nem érzem biztonságban azt a jövőt, amit mi eddig felépítettünk, és amit ezután tervezünk. Határmenti térségként számunkra ez nagyon veszélyes. Ez arra sarkallja a térségben élőket, hogy menjenek minél messzebb. Sajnos ez nekünk nagyon nem jó, ezért szeretnénk a helyben maradáshoz a lehető legtöbb feltételt biztosítani. Azonban hiába van a költségvetésünk is rendben, ha félnek az emberek. Ez egy olyan sarkalatos pont, ami úgy gondolom, hogy meghatározza a következő két-három évet.
![](https://cdn.szon.hu/2024/05/erDXd60x4UbIBrYZ6i3Zyd0FAx2uWxFYlZuY_-Kw9NU/fit/1200/1600/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk1MWFlYWI1MTgxYjRjYWI4ZmNlOTdjNGMzOWY3MTAy.jpg)
Közös jövő
– Cégénydányádot 14 év alatt felépítettük, megújult nagyon sok intézmény, a gazdaság kimagaslóan jól működik. Ezt a gazdasági gondolkodást szeretnénk továbbra is megtartani, de venni kell egy olyan irányt, ami a település megmaradásának az iránya. Tehát amit eddig felépítettünk, az itt van, csak meg kell találni azokat az embereket, akik segítenek működtetni. Azért fordulunk a fiatal családokhoz, mert bennük látom a jövő munkaerőit, vállalkozóit, akikkel meg lehet reformálni és biztos alapokra helyezni a jövőt. Még mindig azt állítom: Szatmár egy aranybánya. Ha valaki nagyon akarja, itt is megtalálja a számítását. Munkalehetőség is nagyon sok van, lehet, hogy menni kell érte, de meg kell tenni mindent az előrelépésért. Természetesen a fejlesztések, a fejlődés nem állhat meg, mindig azon gondolkozok, hogy hogyan tovább. Szeretném megmutatni, hogy érdemes nálunk befektetni, van jövője Cégénydányádnak és az itt élőknek. Ezt pedig a kisgyereket, iskolás diákokat nevelő családokkal együttműködve képzelem el.
A faluban olyan programokat indítottunk, amik ma az országban egyedülállóak.
![](https://cdn.szon.hu/2024/05/7W9TGt9rZ0n5dZGdrNVKroVz3aqLAsPZCZ_pqRrOTSU/fit/1200/1733/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYxODkwNzcyNTgzOTQ4ZDRhMWQ1YjYyMjM5MjAwNTdl.jpg)
Fotó: DODÓ FERENC