Hirdetés

2024.05.24. 08:00

A közösségépítés a legfontosabb feladatuk – Csengersima

PR cikk

A következő időszak legfontosabb feladata, hogy a csengersimaiakat közelebb hozzuk egymáshoz. A község lakosságának összetétele eléggé sajátos, közel egyharmada Szatmárnémetiből és környékéről települt át, illetve az 1970-es nagy árvíz után, ami elvitte Nagygécet és Komlódtótfalut, az ott élők közül sokan beköltöztek Csengersimára. S bár azóta sok idő eltelt, még mindig elkülönülnek egymástól az emberek. A régi falubeliek és a nagygéciek nagyrészt már össze boronálódtak. Persze, nem új keletű ötlet ez, de az elmúlt időszak történései, a koronavírus-járvány, majd a válság hozta megszorítások, a rendezvénystop nem kedveztek a munkánknak. Ezen szeretnénk a következő ciklusban változtatni.

– hangsúlyozta Csengersima polgármestere. Kislőrincz József a művészeti és hobbicsoportok, a sportélet újjászervezésében, a közösségi programokban látja ennek a kulcsát.

Volt focicsapatunk, ami más problémák miatt szűnt meg, szeretnénk, ha újraszerveződne. Az Integrált Közösségi Szolgáltató Térben is rendszeresen voltak olyan kikapcsolódási lehetőségek, melyek főként a fiatalokat szólították meg, akiknek nincs a faluban túl sok szórakozási és ismerkedési lehetőségük. A meccseken, filmvetítéseken lenne lehetőségük beszélgetni, időt együtt tölteni. Az idősekre legalább ekkora figyelmet kell szentelnünk, szeretnénk minél több találkozási pontot biztosítani nekik. Ez azért fontos, mert sokan élnek egyedül, az elmagányosodás, az elszeparálódás pedig egyenes út a gyors leépüléshez. Ezt nem engedhetjük, szükségünk van az öregjeinkre.

 – fogalmazott a 860 lelkes település vezetője.

Igyekszünk kihasználni minden olyan pályázatot, ami Csengersima közösségépítésének, fejlődésének, modernizációjának lehetőségét hordozza magában. Az elmúlt időszakban befejeződött a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése a faluban, illetve elkészült egy külterületi utunk is, már csak le kell zárni a pályázatot. A megye támogatásával családi napot rendeztünk, amit nagyon élveztek az emberek, olyannyira, hogy a rákövetkező évben már önerőből szerveztük meg a találkozót. Természetesen a jövőben is lenne feladatunk, van három utunk, amiket rendbe kellene tenni, emellett üzemel a településen egy vágóhíd, aminek tervezzük a bővítését. Ez a fejlesztés mellett munkahelyteremtő beruházás is volna. A terveink között szerepel a háziorvosi szolgálati lakás felújítása.

A község kulturális életében korábban meghatározó szerepet játszott egy énekkar, amit itthon és külföldön egyaránt elismertek. Ma már sajnos nincs meg a kórus, de Kislőrincz József szerint csak egy lelkes vezető hiányzik, akik ismét megszervezné és kézben tartaná az együttes dolgait.

A csengeri előadásokat látogatjuk, valamint, ha a lehetőségeink engedik, helybe hozzuk a kulturális élményeket. Igyekszünk felmérni az igényeket, és minden korosztálynak kedvezni, de ez nem könnyű...

Míg néhány évtizeddel ezelőtt a munkalehetőség, ma már a munkaerő hiánya a legnagyobb probléma. Csenger és térségében is megnőtt az igény a munkáltatók részéről, különösen az épülő börtönben, aminek ugyan még tart az építése, ha elkészül, hatszáz embernek biztosít majd megélhetést. Legalább ekkora gond az elvándorlás.

A fiatalok igyekeznek megtalálni a számításukat, és sokan döntenek úgy, hogy máshol próbálnak szerencsét. Bár nekem minden gyermekem hazajött, sajnos, nem ez a jellemző. Nagyot lendítene a lehetőségeinken, ha a schengeni övezet kibővülne Romániával, valószínűleg sokan átjárnának Szatmárnémetibe dolgozni .

– jegyezte meg a polgármester, s hozzáfűzte: a következő időszakban igenis maguknak kell munkalehetőséget teremteniük, például a termelés összefogásával. Fontos, hogy otthon is tudjanak érvényesülni az emberek.

Ahogy nagyon sok kistelepülésen, Csengersimán is felütötte a fejét az olcsó drog.

Ez egy olyan probléma, amit mielőbb ki kell iktatnunk az életünkből.

 – jelentette ki a településvezető, aki szerint közbiztonság ettől függetlenül nagyon is jó, és mindent megtesznek azért, hogy ez így is maradjon. 

Jövőbeni terveink közt szerepel a Temető utca, Kisfaludy utca, Fő utca, valamint a Rákóczi és Árpád utca felújítása, továbbá a Temető és az itt található ravatalozó felújítása is.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában