Sport

2013.03.14. 08:09

Egy negyed alatt egy mezőnygól

A teljes szétesett NYKK a legjobb csapatával sima vereséget szenvedett a „lecsupaszított” Zete ellen.

A teljes szétesett NYKK a legjobb csapatával sima vereséget szenvedett a „lecsupaszított” Zete ellen.A második negyedben úgy tűnt, helyreáll a világ rendje, és a szerdai összetételben azért erősebbnek tűnő nyíregyháziak kezükbe veszik az irányítást a zalaegerszegi alsóházi bajnokin. Ám hiába vezetett a lefutásgóloknak köszönhetően az NYKK, az első etapban is jobban dobó Zete visszavette a vezetést, ráadásul a nagyszünetig 21 pontig jutó, a Nyírségben is megfordult csapatkapitányuk, Gáspár Dávid az első félidő zárásaként a kezdőkörből dobott palánkos kosarat.

Nem mutatott jól az első félidőben szerzett egyetlen hárompontos vendégkosár (1/11 volt a mutató ezen a téren), azt is az szerezte, akinek a legkevésbé lenne a feladata: a center, Bennet Davis. Rosszul zárta az első félidőt és minősíthetetlenül gyenge játékkal kezdte a másodikat az NYKK. Az ötperces gólcsendet 13–0-val büntette a Zete, amely összességében 26–3-as periódust produkált. Téved, aki azt hiszi, hogy ebben az etapban nem érte „öröm” a nyíregyháziakat: a hetedik percben ugyanis Anthony Nelson révén megszületett az első mezőnykosara! Egyben az egyetlen…

A meccs azonban addigra régen, idejekorán eldőlt, ami azután következett az sem vált a vendégek dicsőségére. Ezzel a meccsel nehezen tudnak elszámolni az elvileg a rájátszásbajutás szempontjából az utolsó szalmaszálba kapaszkodó piros-kékek…

Zalaegerszegi TE KK–Marso-Nyíregyháza KK 83–64

(24–19, 19–17, 30–8, 10–20)

Zalaegerszeg, 600 néző, v.: Cziffra, Farkas G., Sabáli L.

ZTE: Vertetics 10/6, Gáspár D. 29/6, Hudson 18/3, Baki 7/3, Koma 2. Csere: Puszta 8, Kovács Á. 6, Borszéki, Kertész D. 2, Kerkai, Gáll D. 1, Kis R. Edző: Völgyi Péter.

NYKK: Nelson 19, Berkis 9, Mohácsi 10, Boldizsár, B. Davis 7/3. Csere: Kaluha 3, Polyák 12/6, Siska, Mondzinger 2, Varga M. 2. Edző: Ferenczi Tamás.

Az eredmény alakulása, 1. perc: 5–0, 6.: 12–9, 9.: 22–14, 14.: 28–24, 18.: 30–33, 25.: 56–36, 30.: 71–42, 35.: 79–50, 39.: 81–61.

Mesterszemmel

Völgyi Péter: – Agresszívabbak és motiváltabbak voltunk az ellenfélnél, így biztosítottuk a nézők szórakoztatását. Gáspár Dávid csapatkapitányhoz méltóan, igazi vezérként játszott.

Ferenczi Tamás: – Gyenge kezdés után zónával egyenlítettünk, de a harmadik negyedben dekoncentráltan hat labdát eladtunk. Mivel több kulcsjátékosom is gyengén játszott és nagy volt a különbség olyanokat is pályára küldtem, akik kevesebb lehetőséget kaptak eddig.

Ezek is érdekelhetik