Sport

2013.05.12. 16:46

Csapatbronzzal térhetett haza

Nyírbátor - A nyírbátori Majoros Bence a spanyol nemzetközi asztalitenisz bajnokság a magyar ifjúsági válogatott tagjaként rakta le a névjegyét.

Nyírbátor - A nyírbátori Majoros Bence a spanyol nemzetközi asztalitenisz bajnokság a magyar ifjúsági válogatott tagjaként rakta le a névjegyét.

Az ifjúsági válogatott tagjaként Spanyolországban járt Majoros Bence, aki Platja d’Aróban a hispán ország nemzetközi bajnokságán képviselte a honi színeket. A nyírbátori asztaliteniszező ugyan még csak idén váltott korosztályt, de máris oszlopos tagja a nemzeti csapatnak, hogy nem alaptalanul, azt ezen a héten is igazolta.

Bence azok után, hogy a csoportjából simán tovább jutott, az egyéni verseny főtábláján dán és – figyelem! – dél-koreai versenyzőt is legyőzött, a nyolcaddöntőben pedig csak döntő szettes, 4:3-as nagy csatában maradt alul a tavalyi ifi Európa-bajnokság ezüstérmese, a francia Andrea Landrieu ellen. Párosban Szudi Ádámmal nem éltek túl a második kanyart, csapatban viszont érmet nyertek az ifi fiúk, és a harmadik helyezés megszerzéséből Majoros is kivette a részét azzal, hogy a csoportmérkőzések során győzelmekkel segítette a mieinket. A főtáblán, a portugálok 3–1-es legyőzésekor és az Észak-Korea elleni elődöntőben (1–3) már nem jutott neki szerep, de a bátori sportoló így is igazolta, hogy ebben a korosztályban is a nemzetközi elithez tartozik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!