Sport

2013.08.13. 12:12

Minden szinten Nyírbátor–Cigánd

Nyírbátor - A legkisebbektől a felnőttekig, a két település valamennyi csapata megmérkőzik egymással szombaton.

Nyírbátor - A legkisebbektől a felnőttekig, a két település valamennyi csapata megmérkőzik egymással szombaton.

A hétvégén Nyírbátori FC–Cigánd SE mérkőzéssel indul a bajnoki idény. Nemcsak a felnőtt NB III-ban, hanem a II. osztályú ifjúsági- és serdülőbajnokságokban is. És ha már így hozta a sors, a két település Bozsik-programban szereplő U11-es csapatai is megmérkőznek egymással. Mindez azt jelenti, hogy szombaton 8.30-tól, egészen este negyed nyolcig összesen hét olyan futballmeccset játszanak Bátorban, amelyen a hazaiak ellenfele a cigándi csapat lesz.

– A sorsolás úgy hozta, hogy a felnőtt és a párhuzamosan együtt versenyző U21-es és U19-es csapataink is a Cigánd ellen kezdenek – mesélt a nem mindennapi párosításról Baracsi Balázs, a Nyírbátori FC elnöke. – Utóbbi két meccs Cigándon lett volna, de mivel a borsodi település pályáját felújítják, kérték a pályaválasztói jog felcserélését. Ezek után közösen kérvényeztük, hogy az U15-ös és az U14-es együtteseink is egymás ellen kezdjenek, a Bozsik-programos lurkók összecsapása pedig a ráadás.

A szombati program

A Nyírbátori FC–Cigánd SE mérkőzések időpontjai:

8.30: U11 (a Bozsik-programban szereplő csapatok bemutató-mérkőzése)

9.30: U14 (II. osztályú serdülőbajnokság)

11.30: U15 (II. osztályú serdülőbajnokság)

13.30: U17 (II. osztályú ifjúsági bajnokság)

15.30: U21 (másodosztály)

17.30: felnőtt (NB III.).

(A TELJES CIKK ELOLVASHATÓ A KELET-MAGYARORSZÁGBAN.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!